kertlakók

2020.04.04. 08:00

Gond-e a vakond az ágyásban?

A címben szereplő örök kérdést megválaszolni nem szeretnénk, de néhány tényt leírunk.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock

A kertekben és udvarokon megszaporodtak az utóbbi hetekben a vakondtúrások, ami olykor sok bosszúságot is okoz.

Melegszik a talaj

Ez nem véletlen, ugyanis ahogy nő a talaj hőmérséklete, úgy közelítenek a talaj felszínéhez a rovarok. A vakond pedig őket követi. Mivel csak olyan helyen tartózkodik huzamosabb ideig előszeretettel, ahol a föld bővelkedik a talajlakó élőlényekben, így ha most az udvarunkon, kertünkben bőven van túrás, akkor ez azt jelenti, hogy bogarakkal és egyéb talajlakókkal bőven el vagyunk látva. A vakond kedvenc csemegéje a földigiliszta, emellett a kártékony cserebogárpajor, drótféreg, lótücsök, mocskos pajor, százlábú. De megfogja és elfogyasztja a földi járatába tévedt mezei pockot vagy házi egeret is.

Kártékony rovarokkal él

Talajlakó barátunk előnye tehát, hogy rengeteg kártékony élőlényt fogyaszt el – méghozzá nagy mennyiségben, naponta akár a saját súlyának megfelelőt. Ugyanakkor tény, hogy vadászata közben az útjába eső növényeket sem kíméli, és az sem túl szép látvány, ha a gondosan ápolt gyepet összetúrja.

Virághagymát nem eszik

Azt fontos hangsúlyozni, hogy a virághagymákat soha nem a vakond rágja meg, bár sokszor írják az ő számlájára. Alapvetően tehát a vakond nem kártevő, hanem olyan hasznos állat, mely kárt is tesz. A bosszúságot okozó vakondot ne pusztítsuk el, inkább elriasztásával próbálkozzunk. És hogy miként, arra a jövő heti Kiskert össze­állításunkban adunk majd hasznos tanácsokat.

(A borítóképen: Riasszuk és ne pusztítsuk, mert hasznos állatunk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában