emlékmű

2020.03.08. 14:00

Mégis az eredeti helyszínen épül fel Kraitz Gusztáv kohász emlékműve

Az Újgyőri főtéren, a körforgalomban állítanak emléket az acélöntésnek.

Tajthy Ákos

Forrás: ÉM

A Diósgyőri kohászat 250. éves évfordulóján, vagyis július 28-án avathatják fel Kraitz Gusztáv kohász emlékművét. Szunyogh László kérdésünkre úgy fogalmazott, véleménye szerint Miskolc korábbi vezetése meglehetősen méltatlanul bánt a híres szobrászművész felajánlásával.

– Kraitz Gusztáv, Diósgyőr, Vasgyár, Miskolc szülötte, Svédországban élő világhírű szobrászművész, aki többek között a new yorki ENSZ Székház előtt álló Wallenberg emlékművet is tervezte. Emellett az ő ajándéka a Szinva teraszon található két alma szobor is. A művész nagyon is nagylelkű ajánlatot tett akkor is, mikor fölajánlotta, hogy ajándékba elkészíti a Vasgyári kohászat emlékművét, ennek helyszínéül pedig az Újgyőri főtér közepét képzelte el. Meggyőződésem, hogy Miskolcnak kötelessége szívesen fogadni ezt a felajánlást és mindent megtenni azért, hogy a művész akarata teljesüljön. A kötelesség mellett érdeke is, hiszen a művészről megjelenő ismertetések, kiadványok, könyvek lapjain együtt fog szerepelni Miskolc neve New Yorkéval. Ráadásul a new yorki Wallenberg emlékmű nagyon hasonló elhelyezkedésű is, az is egy közlekedési sziget, körforgalom közepén található – mondta.

Az eredeti helyen

A szobor ügye a fentiek ellenére is régóta húzódik, ahogyan arról korábban lapunk többször is beszámolt, sokáig az is kérdés volt, hogy hol lesz elhelyezve az emlékmű. Sokan ugyanis attól féltek az a körforgalom közepén akadályozni fogja a közlekedést. Szunyogh László szerint ezek a félelmek alaptalanok.

– A körforgalom közepét nem tartjuk alkalmatlannak az elhelyezésre, mivel ez az emlékmű nem egy klasszikus alkotás, hanem egy műszaki berendezésnek, egy eredeti kohászati öntőüstnek a felhasználásával készült installáció, amely éppen a tér közepén fog érvényesülni, hiszen a téren bármilyen közlekedési eszközzel keresztül hajtók és a gyalogosok is látni fogják. Ráadásul az installáció fényjátékkal is kiegészül, amely fölidézi az egykori salaköntéskori miskolci piros égboltot. Megvizsgáltuk és kiderült, hogy az emlékmű és a fényjáték nem fogja zavarni sem a tömegközlekedést, sem az egyéb közlekedést – hangsúlyozta.

Régen állnia kellene

A városi főépítész úgy vélekedik, a korábbi városvezetés nem kezelte súlyának megfelelően ezt az ügyet, ezért az az érdemi lépések, döntések korábban elmaradtak. „Azt leszögezhetjük, hogy ennek az emlékműnek már régen állnia kellene, az október közepe után felállt új városvezetés ezért elhatározta, hogy ezt a folyamatot létesítését felgyorsítja.”

Az elmúlt hónapokban megvizsgálták egyébként az alternatívaként felmerült másik helyszínt, vagyis a Bükk Áruház előtti teret is, de azt méltatlannak találták ehhez az emlékműhöz, ráadásul költségesebb megoldás lett volna. Szunyogh László szerint alapvetően azt is elfogadhatatlannak tartották, hogy egy ilyen világhírű művész alkotása ne az általa elképzelt helyen valósuljon meg.

– Veres Pál polgármester biztosította a művészt arról, hogy az emlékművet a nyári évfordulóig a város fölállítja – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek:

(A borítóképen látható, hogy hol fog megépülni az emlékmű)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában