Életmentés

2020.02.11. 11:30

Életmentő vérből sohasem elég

A megyeszékhelyen még mindig nagyon kevés a véradók száma.

Nagy-Hankó Krisztina

Ismert személyek, például Deák-Bárdos Mihály is népszerűsítik a véradás fontosságát

Fotó: Ádám János

A Magyar Vöröskereszt munkatársai szoros együttműködésben dolgoznak az Országos Vérellátó Szolgálattal. A véradás helyszíneit és időpontját a Vöröskereszt szervezi, a biztonságos megvalósításban azonban az egészségügyi szakembereknek van jelentős szerepe.

Értesítik a véradókat

Február egy átlagos hónapnak számít, negyvenhét vér­adóeseményt szerveznek a hónapban – mondta el Laták Kamilla miskolci véradásszervező kérdésünkre. Decemberben és januárban az ünnepek miatt, nyáron pedig a szabadságok miatt nehezebb szervezni. A helyszínek és a vér­adók is nehezebben érhetőek el ebben az időszakban. Azon túl a tél azért is problémás, mert a véradók is lehetnek betegek. Azért is fontos a szervezett véradások promóciója, hogy minél több egészséges embert tudjanak megszólítani – hangsúlyozta a szervező.

A rendszeres véradókat sms-ben és postai úton is értesítik a lakóhelyükhöz közeli véradások időpontjáról. A közösségi média használatával, illetve a rendelkezésükre álló valamennyi felületen hirdetik az eseményeket. A www.veradas.hu weboldalon mindenki megtalálja a számára megfelelő vér­adási helyszínt és alkalmat.

A véradás szűrés is

A közösségi véradások rendszerint munkahelyen vagy iskolában, települési intézményekben és rendezvényeken történnek. Arra törekszenek, hogy a véradás a donor és a vért kapó beteg számára se járjon egészségügyi kockázattal – fogalmazott Laták Kamilla. Minden vért azonos protokoll szerint vizsgálnak a vérellátó szolgálat munkatársai. Elvégzik a szükséges vírusvizsgálatokat és azután döntenek a vér felhasználásáról. A véradó nyer egy szűrővizsgálatot is ezzel, hiszen két munkanapot követően a területi vérellátó intézetben átveheti a leletet a vizsgálat eredményéről. Így nemcsak segít embertársain, de biztosan tudhatja, hogy ő maga is egészséges. Amit még kaphat az önkéntes véradó, az a bizonyosság, hogy ha baj van – akár a családjában –, ő képes segíteni.

Sajnos a megyében a demográfiai mutatók miatt is folyamatosan csökken a vér­adók száma, jegyezte meg a véradásszervező. Miskolcon nehezebb a véradásszervezők munkája, mint egy kisebb településen.

Mezőkövesd élen jár

A kis közösségekben jobban ismerik egymást az emberek, a toborzás könnyebb – mondta a szakember. Mezőkövesd városa a megyei számokat tekintve kiemelkedő, hiszen havonta egyszer szerveznek ott véradást, és minden alkalommal eléri vagy meghaladja a százat a donorok száma. Ha nagy rendezvényen jelenik meg a Vöröskereszt, ott egyszerre több embert tudnak megszólítani, nagyobb figyelmet fordítva a tájékoztatásra. Ha valaki nem lehet véradó, akkor is segítheti a vöröskereszt munkáját önkéntesként, a közösségi események népszerűsítésével.

Alacsony az aktivitás

Az évszak meghatározó lehet a véradók aktivitását illetően, ugyanis megfigyelhető szezonális ingadozás az év elején a megfázásos megbetegedések miatt. A nyári időszakban pedig előfordulhat, hogy a tervezett beavatkozást egy-két nappal át kell ütemezni, de ez a normál gyakorlat része – tudtuk meg dr. Molnár Attilától, a Miskolci Területi Vérellátó vezető főorvosától.

Nem hiába hangsúlyozták a véradók toborzásának szükségességét a Magyar Vöröskereszt munkatársai. Lapunk megtudta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakosságának nagyjából négy százaléka a véradó. Ez megközelítőleg huszonötezer főt jelent.

A készleteket folyamatosan monitorozzák – tette hozzá a vezető főorvos. Ha csökkenést tapasztalnak, megteszik a szükséges lépéseket: intenzívebb donortoborzást folytatnak, kampányokat indítanak, hogy megelőzzék a vérhiány kialakulását.

Feldolgozzák a vért

A gyűjtött vért huszonnégy óra alatt feldolgozzák. A trombocitakészítmény öt napig, a vörösvérsejt-készítmény harmincöt napig, a friss fagyasztott plazma két évig használható fel. Minden készítményt a szakmai és minőségügyi előírásoknak megfelelően, hűtött körülmények között tárolnak. Baleseti ellátásokban, sebészeti beavatkozásoknál, szüléseknél, szervtranszplantációnál, onkohematológiai terápiákban a legjellemzőbb a vérkészítmény-felhasználás.


Az életét mentette meg mások vére

Két évvel ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett, amelynek következtében sorozatos bordatörése volt, illetve leszakadt a tüdeje. Tóth Veronika életmentő műtéten esett át, amely során jelentős mennyiségű vért kapott – emlékezett vissza a huszonkét éves lány. Hónapokig tartott a gyógyulása, és a mai napig vannak fájdalmai. Egyelőre még nem adhat vért, de valahogyan segíteni szeretett volna, hiszen neki is nagy szüksége volt erre a műtét során. Így más módját választotta, hogy háláját kifejezze – mondta. Gyógyulása óta önkéntesként segíti a Vöröskereszt munkáját. Másik motivációja, hogy a nagymamája hetvennégyszeres véradó, illetve véradásszervezéssel is foglalkozott. Veronika kicsi kora óta ezt a pozitív példát látta. Korábban azt gondolta, hogy biztosan minden felnőtt véradó, de rájött, hogy sajnos a valóságban ez nem így van. Sőt, a donorok száma meglehetősen kicsi. A balesete bekövetkezéséig maga is azt hitte, hogy mivel fiatal, őt nem érheti baj. A véradás nem állt hozzá közel, azóta azonban a történtek hatására a véleménye sokat változott – tette hozzá. A fiatalokat arra kéri, hogy gondolkozzanak felelősen. Ösztönözni szeretné őket arra, hogy menjenek vért adni, hiszen életeket menthetnek vele, és nemcsak idős, beteg emberét, hanem akár saját kortársukét.


Ki adhat?

– betöltött 18. életév

– minimum 50 kilogramm testsúly

– általános jó egészségérzet

– személyi okmányok megléte (személyi igazolvány vagy útlevél vagy jogosítvány, lakcímkártya, tajkártya)

– bőséges folyadékfogyasztás és kiadós étkezés a véradás előtt

– 60 éves korig lehet valaki első véradó

– 65 éves kor a felső korhatár

– a nők négyszer adhatnak vért egy évben, a férfiak ötször

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában