Mentőszolgálat

2020.01.03. 14:00

Nagyüzem volt az ünnepek alatt a sürgősségi osztályon

Az egészségügyben dolgozók nem pihentek év végén és az új év első napján sem.

Nagy-Hankó Krisztina

Újév napján volt nagyobb leterheltségük a mentőknek

Forrás: ILLUSZTRÁCIÓ

Fotó: ÉM

December 31-én és január elsején is akadt dolga bőven a mentőknek megyénkben. Közlekedési balesethez két alkalommal kellett kivonulniuk, kihűléssel kapcsolatban szintén kétszer avatkoztak be – mondta Leskó Diána, a mentők megyei sajtóreferense. Alkoholos befolyásoltság miatt 17 embert kellett kórházba szállítani, ebből két fiatalkorú (18 év alatti) személy volt, akik ellátásra szorultak. Erőszakos cselekményekben 19 alkalommal kellett eljárniuk a mentőknek, ezek az esetek általában verekedésből adódtak. Pirotechnikai eszközök okozta sérülés miatt kétszer vonultak ki, ezek elsősorban végtagsérülések voltak.

Átlagos volt

Összesen Borsod-Abaúj-­Zemplén megyében a 24 óra alatt 212 mentőfeladat volt, amelyből az éjfél és hajnal 4 óra közti időszak volt a legforgalmasabb, ekkor az összes mentőegység folyamatosan úton volt. A mentőirányítás éjszakai szolgálatába is pluszszemélyzetet állítottak be a megnövekedett esetszám miatt. A korábbi évekhez viszonyítva egyébként teljesen átlagos szilveszter volt – szögezte le a kommunikációs munkatárs.

– A szilveszter nem volt különös. Inkább elsején volt a szokásosnál nagyobb a terhelés, illetve 10 százalékkal több alkoholos állapotban lévő beteg, mint szokott lenni. Az éjszakázás, szilveszteri mulatozás kihozta azokat a betegségeket, amik amúgy is megvoltak, csak súlyosbodtak – emelte ki dr. Gyenis Gábor, a megyei kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának osztályvezető főorvosa. – Az egyhetes ünnep nagyon nagy terheket rótt a kórházi ellátórendszerre. Főleg a karácsony és szilveszter közti napokban volt jelentős a forgalom – fogalmazott a főorvos. Nem volt napokig háziorvos és szakrendelés, ami miatt teljesen megteltek a kórházi várók. Hatalmas volt a türelmetlenség és a felháborodás a betegek részéről, mert egy idő után már leülni sem tudtak, amíg várakoztak. De a telefonok is folyamatosan csörögtek, sokan nem is tudták elérni ilyen módon a kórházat a foglalt vonalak miatt.

Náluk nincs ünnep

A sürgősségin nincs hétköznap vagy ünnep, minden időben ugyanannyi szakember dolgozik. „Az emberek toleranciaszintje sajnos nagyon alacsony, pedig ilyenkor jól jönne egy kis együttérzés a részükről, hiszen erőn felül teljesítenek az egészségügyi dolgozók is” – hangsúlyozta dr. Gyenis Gábor. Jellemzően sok volt az idős ember, akik magányosak, nincs kihez fordulniuk, és az ünnepek alatt a betegségeik rosszabbodnak. A toxikológiai megfigyelő részlegen – amely szintén a sürgősségi osztályhoz tartozik – a szokásos módon történt az ellátás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában