Még a mai napig is kísért a Borsó-hegy

Szomorú eseménytől lett híres 14 évvel ezelőtt Hejce. A mesebeli kis falu fölött magasodó Borsó-hegyen január 19-én este zuhant le egy szlovák katonai szállítógép, fedélzetén 43 emberrel. A katasztrófát mindössze egy katona, Martin Farkas élte túl, aki a baleset óta minden évben jelen van a községben és a szerencsétlenség helyszínén rendezett megemlékezésen. Interjút azonban senkinek nem ad.

A mentésben részt vett helyiek még ma sem heverték ki a megrázó élményt, van, aki azóta is pszichiátriai kezelésre jár, annyira sokkolta a lezuhant gép és az áldozatok látványa. A napokban Hejcén jártunk, hogy arról a borzalmas január 19-éről beszélgessünk.

Nem lehet elfelejteni

– Még ma is gyakran gondolok a tragédiára, azt soha nem lehet elfelejteni – fogalmazott Lévai Csaba. – Az elsők között értem a helyszínre, én vittem fel a terepjárómmal a mentőket, mert a havas erdei úton a mentőautó elakadt. Amikor a hegyre értünk, a vadőr és egy rendőr állt ott. Nagy-nagy csend uralkodott az erdőben, csak a tűz pattogását lehetett hallani. Suttogva beszéltünk, mintha temetőben lennénk. A látványt nem lehet leírni, borzasztó volt. Az egyetlen túlélőt akkor hozták le a rend­őrök. Nagyon rosszul nézett ki, a gallyak összevissza karcolták az arcát, de nem történt komolyabb baja, mert saját lábán szállt be az autóba. Mondtam a mentőknek, hogy menjünk, nézzük meg, van-e még túlélő. Megvizsgáltuk az összes, gépből kizuhant katonát, hátha mutatnak valamiféle életjelet. Volt egy vadászlámpám, azzal világítottam, de még az égő roncsok lángja is adott fényt. Több túlélőt nem találtunk, mindenki halott volt – idézte föl a gyászos éjszaka nehéz perceit Csaba.

Hozzátette: a gép becsapódását követően valószínűleg fél percen belül Martin Farkason kívül mindenki meghalt. Még akkor sem lehetett volna megmenteni az életüket, ha egy modern eszközökkel felszerelt katonai kórház lett volna a helyszínen. A repülő farka egyben volt, a törzse 2-3 darabban, a belseje félig kiégve.

– Nagyon sokáig vadász voltam, sok mindent láttam, vért, elpusztult állatokat, de ez a katasztrófa mindent felülmúlt. Annyira, hogy még mindig pszichiátriai kezelés alatt állok az eset kapcsán. A baleset után 3-4 hétig borzasztó volt. Csak a Borsó-hegyről álmodtam, és még ma is előjön havonta kétszer-háromszor. Azóta sem szeretek kimenni a helyszínre. A megemlékezéseken is rettenetesen nyomasztó érzés, hogy látom sírni a hozzá­tartozókat, én meg tudom, hogy láttam a fiukat, férjüket, édesapjukat rettenetes állapotban – mondja Csaba fátyolos hangon.

Hatalmas káosz

Öccse, Lévai István ma Hejce polgármestere, 14 évvel ezelőtt azonban még nem volt az. Vállalkozóként dolgozott, a községben és a szomszédos településeken boltot, lottózót és dohányboltot üzemeltetett. A tragédia idején épp a szomszéd falu sörözőjében beszélgettek a barátaival, amikor látták, hogy több szirénázó mentő- és rend­őrautó száguld el a söröző előtt. A hidasnémeti határőrségtől tudták meg, mi történt.

– Siettünk haza a faluba, akkor már óriási káosz uralkodott a településen. Mentő­alakulatok, katonai és civil mentők, katasztrófavédelmi autók, rendőrautók érkeztek a helyszínre. Az út azonban bizonyos autók számára járhatatlan volt, hiszen az erdei utat nem takarítja senki. A hegyre csak terepjáróval lehetett feljutni. Később már az volt a probléma, hogy a kocsik elakadtak, becsúsztak az árokba. Este 10 óra körül nyitottuk ki a boltot és a sörözőt, itt melegedhettek a Hejcére érkezők, kávét, teát ihattak. Éjjel 11 órakor érkezett meg a katasztrófavédelem országos parancsnoka. Akkor a hegyen már óriási káosz uralkodott, de a parancsnok rendet rakott. Ő szervezte meg a munkát a hegyen.

Áldozatok mindenütt

Élőláncban körbekerítették a katasztrófa területét, reflektorral megvilágították, majd elkezdték összeszedni az áldozatokat és a gép darabjait. Éjszaka a sajtó képviselői is megérkeztek, őket másnap délelőtt 9 órakor teherautóval vitték fel a hegyre, amikor már nem voltak ott az áldozatok. Csak akkor fotózhattak. Nyomasztó hangulat uralkodott az egész településen. Még akkor is megrendül az ember, amikor egy közúti balesetben sérültet lát, nem még amikor 42 áldozat maradványai hevernek szanaszét a fák között – emlékezett a polgármester. Nehéz szívvel idézte fel ő is a történteket.

Hozzáfűzte: a település lakói mindenben segítettek, amiben csak tudtak, főleg az emberek szállításában, saját terepjáróikkal. Ezt ma is megteszik, ha emlékezni jönnek a katonák hozzátartozói, hiszen a falutól a Borsó-hegy tetején kialakított emlék­helyig 7 kilométer az út.