Hejőpapi

2020.01.19. 09:00

Az idén is lesz bőven megoldandó feladat

A közösségi ház a három év felettieket szólítja meg.

Az orvosi rendelő látványterve

Forrás: ÉM

Az elmúlt év zárását követően körvonalazódnak idei terveink, amelyek részben a tavaly megkezdett beruházásokat fedik le, de sok új elképzelés is megfogalmazódik – mondta el Miskolci Tibor, Hejőpapi polgármestere. Az általános iskola energetikai pályázata idén befejeződik, valamint a Biztos Kezdet Gyerekház belső felújítása is.

Felújítások

– Ebben az évben elkezdődik az orvosi rendelő külső és belső felújítása, valamint a Magyar falu program keretében várhatóan a szolgálati lakás belső felújítására is sor kerül – sorolta a polgármester. – Elindul az Idősek Nappali Ellátója ideiglenes helyszínen, az önkormányzat mellett felújított épületben. Tavasszal ugyancsak Magyar falu pályázatban nyert támogatásból megújul az óvoda udvara. A temető előtti összekötő út aszfaltozására is készülünk, és terveink szerint elkezdődik a temető körbekerítése is. A Biztos Kezdet Gyerekház szolgáltatásai mellett elindul a közösségi házé is, mely a három év felettieket szólítja meg. Közfoglalkoztatás keretein belül bővül a térkőgyártás palettája. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi rendezvényeinkre, mint például a családi napra, a falunapra, a nemzeti ünnepekre, az adventre, a kézműves-foglalkozásokra, valamint az új sportcsarnokban megrendezendő különböző sportrendezvényekre – fejti ki Miskolci Tibor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában