Szikszó

2020.01.09. 15:30

A legjobb 23 év alatti volt Barcelonában

Minél jobb idővel szeretné idén teljesíteni az ultramaratoni távokat.

Kohári Szabolcs a verseny előtt

Forrás: Magánarchívum

Újabb kitűnő eredményeket tudhat maga mögött a 19 éves, szikszói Kohári Szabolcs, aki fiatal kora ellenére az ultramaratoni futás elkötelezettje. Decemberben Spanyolországban versenyzett, és képviselte Szikszót egy 6 órás futáson.

Összesen 3300 kilométer

Szabolcs az erős, nemzetközi mezőnyben az igen előkelő 6. helyen végzett, egy spanyol, dán, argentin, svéd, illetve egy másik spanyol versenyző előzte meg – ez utóbbi mindössze néhány méterrel. A magyar fiú 75,517 kilométert teljesített a hat óra alatt. Egy atlétikapályán futott a mezőny, ahol Szabolcs több mint 178 kört tett meg.

Azonban az év utolsó versenye nem ez volt számára, hanem december 28-án az Extreme Tarcal–Tokaj kör, ahol 204 indulóból szintén a 6. helyet szerezte meg a 21 kilométeres és 1100 méter szintkülönbséggel tarkított pályán 2:03:54-es idővel.

– 2019-ben összesen 3300 kilométert futottam, körülbelül 20 versenyen indultam, ebből 4 volt ultra. Nagy változás volt februártól, hogy Csécsei Zoltán tervei alapján készültem a versenyekre. Azóta minden távon sikerült javítani az időmet. A barcelonai 6 órás az U23 korosztály legjobb eredménye lett az évben. Jövőre a tervek között szerepel a márciusi 100 kilométeres ob, amit szeretnék 8 órán belül teljesíteni, illetve az októberi 12 órás ob, a Korinthosz 81 kilométerrel, és hogy a maratoni távot 3 órán belül fussam le. Az elsődleges cél idén, hogy az időm javuljon, nem az, hogy minél hosszabb távokat teljesítsek – osztotta meg lapunkkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában