Encs

2019.12.18. 17:00

Bababörze jótékony sütivel

Elkezdődött az encsi szülők közösségépítése, jótékonysági bababörzével indítottak. Jöhet a folytatás!

Hegyi Erika

Bababörzét tartottak nemrég Encsen a Zrínyi Ilona Általános Iskolában, ahol nemcsak a kinőtt gyermekruhák és megunt játékok találtak gazdára, hanem jótékonykodhattak is az édesanyák. Minderről Szaszák Henriett főszervező mesélt lapunknak, aki maga is édesanya, egyéves a kisbabája.

– Ez tulajdonképpen már a második bababörze volt Encsen, az elsőt a város művelődési központjába szerveztük novemberben, de ott szűkösnek bizonyult a hely, ezért egy tágasabb helyiség után kellett néznünk. Az ötlet onnan jött, hogy előzőleg már létrehoztam a közösségi oldalon egy csoportot, aminek a neve Encsi anyukák adok-veszek csoportja, és láttam, hogy nagyon sok édesanya szeretné eladni gyermeke kinőtt ruháit, cipőit, de felkínáltak eladásra játékokat és minden egyéb tárgyat, ami gyermekneveléshez szükséges: babakocsit, járókát, etetőszéket, egyebeket – sorolja Henriett.

Egy tálca süti

Azzal folytatja, hogy aztán barátnőjével, Takács Ilonával, aki szintén édesanya, továbbgondolták a börze ötletét. Miért ne lehetne a jótékonykodással összekötni? Így a legutóbbi börzére az árusítani akaró édesanyáknak egy tálca sütivel kellett érkezniük. A sütiárusítás becsületkasszával működött, és az összegyűlt összeget Sóvári Annamária gyógykezelésére ajánlották föl, aki Abaújkéren lakik és agydaganatban szenved. A szombati börzén ő is ott volt az édesanyjával egy darabig, összesen 90 ezer forint gyűlt össze számára, ezt Henriett és Ilona másnap vitték el neki. Annamária egyéb adományokat is kapott, valaki tisztítószereket ajánlott fel, mások műanyag kupakokat hoztak, amit Annamária édesanyja szintén gyűjt, hiszen annak eladásával is bevételhez juthatnak.

Összetartó közösség

– A novemberi bababörzén 30 édesanya árusított, a decemberin 25. Az utóbbin talán azért volt egy kicsit gyengébb az érdeklődés, mert épp aznap tartották az encsi Váci Mihály gimnáziumban a szalagavatót. Pedig kiplakátoltuk városszerte a rendezvényt, de a szalagavató érthetően fontosabb volt a szülők számára. Az első rendezvényen inkább a ruhákat keresték, az utóbbin pedig, mivel közeleg a karácsony, a játékok kerültek az érdeklődés középpontjába. A baba­börze megteremtette egy jó szülői közösség alapját. Célunk, hogy egy tevékeny, összetartó csapatot építsünk. Már vannak is ötleteink, hogy hogyan folytassuk a közös munkát. Szeretnénk például érdekes családi programokat szervezni a jövőben – sorolja Henriett.

Hozzáteszi: nagy szükség lenne az abaúji kisvárosban ilyen programokra, mert jelenleg a kisgyermekes édesanyák számára nemigen vannak hasonlóak. Nagyobb rendezvényeken ugyan biztosítanak gyereksarkot, ahol a kicsik játszhatnak, de az a tapasztalat, hogy hiány van olyan programokból, amelyek kiszakítanák a hétköznapokból az édesanyákat és valódi közösséget tudnának létrehozni. Kiváló lehetőség lenne a Biztos Kezdet Gyerekház, de ez elsősorban a hátrányos helyzetű édesanyákat és gyermekeiket várja. Első lépésként ki kell deríteni, hogy mire lenne igény.

– Az encsi gyermekgyógyásszal is beszélgettünk már erről, közösen gondolkodunk, hogy milyen közösségformáló programokat lehetne megvalósítani a városban. Próbálkoztunk már olyan előadókkal, akik baba-mama programokat tudnának vezetni, de nem szívesen jönnek kisebb településre – tette hozzá Henriett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában