Miskolc

2019.11.30. 13:00

Mai nyelven hirdetne

Idén tízéves a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági missziója.

Detzky Anna

A koncert

Fotó: Vajda János

Két jubileumot is ünnepelnek a református egyházkerület ifjúsági misszionáriusai.

Amellett, hogy a Tirek-ifi már tíz éve hirdeti az evangéliumot a nem hívők felé is, nyolcadik éve rendez REFIT – zenés ifjúsági istentiszteleteket a Lévay József Református Gimnázium tornatermében.

– A Tiszáninneni Református Egyházkerület szervezeteként fontos számunkra, hogy minden, amit szervezünk sportedzéstől kezdve, konfliktuskezelő tréningen át, a hittanóráig összeérjen ebben a közös történetben. Mi stílusosan azt gondoltuk, hogy ezen a kettős évfordulón ne magunkat ünnepeljük, hanem az élő, mindenható Istent – emelte ki ifj. Csomós József lelkipásztor, ifjúsági referens. – A REFIT-eket tíz hónapos évadokra bontjuk szeptembertől májusig és minden hónapban tartunk egy zenés istentiszteletet. Jelenleg a tanítványság témakörét járjuk körül Péternek a személyén keresztül. A tanítványi élet szépségei és buktatói, illetve a Krisztushoz tartozás kihívásai kerülnek itt elő. Az, hogy mit lehet és mit nem lehet tenni Jézus nevében. A most vasárnapi alkalmon pedig Jézus elfogatása volt a téma. A soron következő REFIT december 15-én 17 órától lesz, a szokott helyszínen.

A tartalom a fontos

A zenés istentiszteletek célja, hogy a mai ember nyelvén szóljon.

 

– Perecesen szolgáltam gyülekezeti lelkészként 6 éven keresztül és ott láttam egy másfajta modellt. Nagyon sok emberben megjelent az igény, hogy kicsit maibb módon tudják megközelíteni az istentiszteleti kultúrát. Fontos szempont, hogy mi nem gyülekezet, hanem missziói közösség vagyunk és, hogy nem azokat akarjuk bevonzani, akik már gyülekezethez tartoznak. Sokan élnek Miskolcon, akik nem egyházi háttérből érkeznek, szívesen közelednének Istenhez, de nem tudnak túllépni a hagyományos vallási kereteken. Az egyházi tradíciót persze meg lehet tanítani, de mi inkább a tartalom felől szeretnénk közelíteni ehhez a kérdéshez – magyarázta a lelkész.

Vonzó a modern zene

Az ifjúsági áhitatok látogatottsága 100 és 250 fő között mozog.

– Kifejezett célunk volt, hogy ne templomban, hanem valami szekulárisabb közegben tartsuk az alkalmainkat. A Lévay nagyon kedves partnerünk és megnyitotta számunkra a tornacsarnokát. Az istentisztelet zeneiségében pedig szerettük volna, ha az ifjúsági énekek mellett, helyet kapnának tradicionális református énekeskönyvi énekek gitárkísérettel. Ezeket egy zeneileg is képzett és lelkiségében is gazdag dicsőítő zenekar, a REFIT Band játssza, aminek a dobosa, Tüsi még az EDDÁval kezdett. A hallgatóság körében már kialakult egy állandó mag, köztük vannak olyan fiatalok, akik egyházi intézményekben tanulnak. A kis gyermekes anyukák számára pedig baba-mama kört indítottunk. Az alkalmak után teát és szörpöt kínálunk fel, ami mellett beszélgetni is lehet – tudtuk meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában