Borsod-Abaúj-Zemplén

2019.10.24. 11:30

Vissza-visszaszálló por

Ismét a legproblémásabb régiók között tüntetnek fel minket a szmogtérképen.

A szmog visszatérő probléma több helyen is a megyénkben

Forrás: ÉM

A Miskolc–Sajószentpéter–Kazincbarcika–Putnok vonal jelenleg is a leghosszabb összefüggő szakasz országszerte, ahol bőven az egészségügyi határérték feletti eredmények születtek az aktuális mérések során.

Összetett okok

Ennek összetett okai vannak, melyek között az is szerepel, hogy a szél nehezen tudja kifújni a káros anyagokat, és a meleg levegő nem tud a szennyező anyagok mennyisége miatt feláramlani. A völgyben, ha nincs széljárás, akkor minden szennyeződés megragad, mint gőz a fedő alatt.

Minden káros dolog, amit kibocsátunk, itt kering körülöttünk. A város szállópor-­szennyezettségéhez legnagyobb mértékben a lakossági fűtés járul hozzá, de az avar és a kerti hulladékok égetése miatt keletkező légszennyezés is jelentős. A kialakult helyzet harmadik összetevőjét a közlekedésből származó ártalmas anyagok jelentik.

A törvényben előírt egészségügyi határérték a szállópor vonatkozásában 50 mg/m3 (mikrogramm per köbméter), ami a naptári év alatt 35-nél többször nem léphető túl. Jelen pillanatban ez a szám 67 mg/m3, ami ugyan benne van még az 50 százalékos tűréshatárban, azonban éves tekintetben már problémás lehet.

F. Nagy Zsuzsanna, a Zöld Kapcsolat Egyesület elnöke a következőket nyilatkozta még június elején a témában: „Miskolcon három állandó mérőpontja van az Országos Levegőszennyezettségi Mérőhálózatnak. A szmogriadó elrendeléséhez mindegyik állomás átlageredményeit kell figyelembe venni. Ez viszont nem tükrözi az egyes mérőállomásokon kialakult helyzeteket. A Búza téri mérések szerint 84 esetben volt négy hónap alatt egészségügyi határérték-túllépés azon a területen”. Azóta pedig nem sok minden változott.

Nem készült el

A legutóbbi levegőtisztaság-védelmi intézkedési terv nem felelt meg a követelményeknek, ami miatt a Levegő Munkacsoport, a Zöld Kapcsolat Egyesület és egy magánszemély idén januárban a környezetvédelmi hatósághoz fordult.

A civil szervezetek észrevételeit a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Miskolc Járási Hivatala mint környezetvédelmi hatóság indokoltnak tartotta, és megkezdte az új intézkedési terv előkészítését, amit Budapest Főváros Kormányhivatala is. Ehhez május 31-ig lehetett benyújtani észrevételeket. A sürgősséggel kért akcióterv azonban még nem készült el.

„A Zöld Kapcsolat Egyesület tizenhét oldalas, míg a Levegő Munkacsoport huszonnégy oldalas javaslatcsomagot fogalmazott meg és juttatott el az illetékesekhez. Ehhez képest egy fél évvel később még mindig nem történt semmi. Jó lenne leülni és egyeztetni a témában, de nem is válaszolnak a megkereséseinkre” – panaszolja F. Nagy Zsuzsanna, aki szerint lenne megoldás:

„Régóta javasoljuk, hogy a Búza tér környékén járjanak locsolóautók a kritikus időszakokban. Ezzel például jelentősen lehetne csökkenteni a szállóporterhelést”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában