Miskolc

2019.10.19. 12:33

Új egyetemi képzésük lesz: Ázsiától Amerikáig

Az egyetem új alapszakának két modulja lesz: Kína és Kelet-Ázsia, valamint Amerika.

Hegyi Erika

Az interaktív elõadást a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója, Dr. Szabó-Tóth Kinga családszociológus, dékánhelyettes asszony tartja.

Új alapszak indul a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetében, a nemzetközi tanulmányok.

„Ha érdekel a nemzetközi kapcsolatok világa, szeretnél nemzeti és regionális igényeket képviselni, érzékeny vagy a globális problémák, az európai integrációs folyamatokból származó kihívások, valamint más kultúrák iránt – akkor ez a szak neked szól!” – írták felhívásukban.

Szabó-Tóth Kinga, a Bölcsészettudományi Kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettese lapunknak elmondta, az új szak összefogás eredménye, hiszen interdiszciplináris szakról van szó. Alapvetően társadalomtudományi jellegű, de érinti a nemzetközi jogot, a nemzetközi gazdálkodást, a történelem tudományágát, a politikatudományt, s jelentős szerepet vállal benne az egyetem Konfuciusz Intézete is.

A képzésen belül két fontos modul található. Az egyik Kína és Kelet-Ázsia. Ez egyrészt a Konfuciusz Intézetnek köszönhető, ahol kiváló szakemberek dolgoznak, másrészt Kasznár Attila egyetemi oktatónak, aki egyébként biztonságpolitikával foglalkozik, Kína- és Kelet-Ázsia-szakértő.

A másik blokk: Amerika modul. Ezt Horváth Emőke történész vezeti, aki kutatott az amerikai térségben, Latin-Amerika-szakértő, kiterjedt kapcsolatrendszerrel.

Kormányzatnál, civileknél

A nemzetközi tanulmányok szakon végzett hallgatók hazai és nemzetközi vállalatoknál, kormányzati és nem kormányzati szervezeteknél, hazai és nemzetközi civil szervezeteknél helyezkedhetnek el, továbbá minden olyan helyen, ahol nemzetközi ügyeket érintő kérdésekkel kell foglalkozni, sorolta a dékánhelyettes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában