Szikszó

2019.09.17. 13:00

Tortacsodák versenyeztek Szikszón

Első alkalommal rendeztek nemzetközi viadalt hazánkban.

Horváth Imre

Testközelből vehették szemügyre az érdeklődők a tortadizájnversenyre érkezett alkotásokat a verseny során

Forrás: Sixo Tv

Hatalmas siker övezte Magyarország első tortadizájn­versenyét, amelynek szombaton Szikszó adott otthont. A Cake de la Cake elvezetésű viadal célja kettős volt, az egyik, hogy itthon tudják nemzetközi szintű versenyen, több ország résztvevői között megméretni magukat a profi és amatőr cukrászok. A másik pedig, hogy kijussanak egy olyan nemzetközi viadalra, amelyre egyébként nem volna lehetőségük.

Tortacsodák versenyeztek Szikszón

A nagy múltú Cake International által is támogatott verseny három díjazottja ugyanis a 25 ezer érdeklődőt vonzó londoni megmérettetésre utazhat, míg egy juniorgyőztes a jövő évi Sugar Paris versenyen indulhat, a költségeket a szervezők állják majd. Szombaton versenyzőből és érdeklődőből is nagy számmal jelentek meg az Inkubátorházban, ahol a közönség nemcsak megcsodálhatta a szebbnél szebb, összesen 17 kategóriában versenyző alkotásokat, hanem tortajegy ellenében meg is tudták kóstolni azokat.

Tortacsodák versenyeztek Szikszón

Közben kulturális műsorban sem volt hiány, színpadra lépett Balla Riana Emma, Hódos-Pletenyik Dóra és Kovács Gábor. A megnyitón Füzesséri József polgármester köszöntötte a megjelenteket, illetve a két főszervező, Lenkei Ferencné és Sylvia Elba. Délután szakmai előadásokon és bemutatókon is részt vehettek az érdeklődők. A megfelelő pontokat elért alkotások arany, ezüst és bronz minősítést kaptak, miközben kategóriánként is díjazták a legjobbakat, és rengeteg különdíj, közönségdíj talált gazdára, ahogy az abszolút győztest is kihirdették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában