Miskolc

2019.09.15. 09:23

Tizenötödik születésnapját ünnepelte szombaton a Miskolci Ronald Ház

Huszonöt éve segíti a családokat a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány, ami térítésmentesen biztosít szállást és szórakozást a kórházak közelében a beteg kisgyerekek elhúzódó kezeléseinek idejére.

Bájer Máté

Tizenötödik születésnapját ünnepelte a Miskolci Ronald Ház

Fotó: Ádám János

A Megyei Kórház területén található Miskolci Ronald Ház szintén fennállásának évfordulóját ünnepli, idén tizenöt éve fogadják a Megyei Kórház kis betegeit és szüleiket.

„Az alapítvány eddig több mint tienegyezer családnak segített – mondja Konyári Andrea az alapítvány operatív igazgatója, aki hozzáteszi, hogy a mostani rendezvény a jelenlegi és sz egykori lakóknak egyaránt szól:

 

„Körülbelül száz főre számítunk. Önkénteseink együtt grilleznek, mindenki hoz egy kis süteményt, eszünk, beszélgetünk, így épül a közösség is”. A partin egyébként arcfestéssel, csillámtetoválással, tombolával, kinti és benti játékokkal várták a kicsiket.

Jobb, mint a kórházban

A ház célja, hogy közel tartsa a szülőket a kórházban kezelt gyerekekhez. Minden krónikus betegségben szenvedő családot várnak, akik számára megterhelő a folyamatos bejárás a kúra ideje alatt. Lehet szó pulmanológiai jellegű megbetegedésről, anyagcserezavarról, vagy koraszülött babákról és anyukáikról.

„Csak jó dolgokat tudok mondani. A gyerekek együtt játszanak, és addig sem foglalkoznak a betegséggel. Sok a játék, sok a barát. Itt fényévekkel jobban érzik magukat, mint a kórházban” – meséli nekünk egy anyuka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában