Másoknak is sok erőt ad, hogy mer kíváncsi lenni (az) emberi sorsokra

Két év alatt két díjat hozott el R. Nagy Csilla dokumentumfilmes a Ceglédi Filmfesztiválról.

Detzky Anna

R.Nagy Csilla

Fotó: Bujdos Tibor

Régiónkban komoly hagyománya van a filmezésnek, és már több évtizede rendeznek filmfesztiválokat. A Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakán pedig vizuális képzés is folyik, ami jó alapja lehet a későbbi ismertségnek. R. Nagy Csilla kistokaji kultúrantropológus Menedék című dokumentumfilmje 2018-ban első, a Kitörés pedig ebben az évben második lett a Ceglédi Filmfesztiválon. Sikerének okát kutattuk, amíg a filmezésről beszélgettünk.

Hogyan jutott el a kulturális antropológiától a dokumentumfilmezésig?

Már gyermekkoromban kíváncsi lettem a filmezésre. Amikor apukám bátyja a szuper 8-as kamerájával rögzítette a nagyobb családi összejöveteleket, közelebbről megismerkedtem az eszközzel. Akkoriban gyakran gondoltam rá, hogy mennyire jó lenne, ha saját kamerám lehetne. Aztán később magamtól kezdtem el filmezni, de nem azonnal dokumentumfilmmel indítottam, hanem azokat a gondolataimat vittem filmre, amiket érdekesnek tartottam. Ezek még csak ügyetlen próbálkozások voltak. Végül a Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakán kaptam egy lökést a dokumentumfilm felé. Már a felvételire is készítettem videóanyagot, ami egyébként nem lett volna kötelező. Az egyetemen antropológiai jellegű kisfilmeket, fotókat csináltam a terepmunkáimhoz, és már akkor nagyon élveztem az egészet. Sok tapasztalatot szereztem a miskolci Dialóg Egyesületnél is nemcsak közösségfejlesztőként, hanem a kamerakezelés és vágás tekintetében is. Elég sok rendezvényt filmesítettem meg. Az első fesztiválos, díjazott alkotásom, a Lehet így is… című szintén az egyesület munkájáról szól. A tudás, amire szert tettem segített a filmes pályafutásomban, de nagyon fontos számomra a spontaneitás, ezért egyáltalán nem ragaszkodom a megtanult előírásokhoz.

Miben jelenik meg a spontaneitás a filmkészítés során?

A pillanatnyi történésekhez alkalmazkodom, amikor dolgozom. Nagyjából minden ott helyben dől el, például nem készítek forgatókönyvet. A kérdéseket és az irányokat persze átgondolom előtte, de nem igazán tervezem meg a koncepciót. Ennek az is az oka, hogy egyedül csinálok mindent. A legtöbb dokumentumfilm esetében több stábtag is van: rendező, operatőr, hangosító, világosító, vágó. Számomra viszont nagyobb mozgásteret ad, hogy senkihez sem kell alkalmazkodnom. A magam feje után megyek, de ha elrontom, akkor az is az én döntésem volt, amiért vállalom a felelősséget, és ettől szabadabbnak érzem magam. Előfordult már olyan is, hogy a forgatáson jött egy váratlan helyzet, ami nem volt betervezve, de felvettem, mert úgy éreztem, segít a nézőnek, hogy jobban megértse a szituációt. Általában a környéken forgatok, mert így kis költségvetéssel is jó anyagokat tudok készíteni. Legalább háromszor, négyszer találkozom a főszereplőkkel, az alatt összeáll a nyersanyag, amit aztán elkezdek vágni és történetté rendezni.

Mi alapján választja ki a témáit?

Szeretem a valós történeteket, ezért maradtam a dokumentumfilmes műfajnál. Eddigi a filmjeim nagy része konkrét élethelyzeteket mutatott be. Fontos számomra, hogy a téma, amit választok jó példa legyen, inspiráljon másokat, erőt adjon, érzelmeket hozzon felszínre vagy szemléletet formáljon. Természetesen az sem mellékes, hogy engem is érdekeljen, érintsen meg, amiről szó van. Szociálisan elég érzékeny vagyok, és nem tudatosan, de a népnevelő attitűd is jellemző rám. Viszont egyáltalán nem biztos, hogy a további életem során csak dokumentumfilmezéssel fogok foglalkozni. Most épp hangterápiát tanulok, de tagja vagyok egy playback színháznak is, a Mintha Társulatnak. Sok minden foglalkoztat, néha még magamnak is meglepetést tudok okozni. Jelenleg van a fejemben egy játékfilmötlet, de az kicsit nagyobb falat, és még nem érett meg bennem igazán.

Hogyan tudja kezelni a nehéz helyzeteket, embereket?

Megfigyeltem, hogy hamar megnyílnak nekem az emberek, és én is könnyen beszédbe elegyedek bárkivel, ami egy pluszadottság. Ha nehéz a téma, akkor figyelek rá, hogy tapintatos legyek, de mégis választ kapjak. Az egyetemen már hozzászoktam a súlyos élethelyzetekhez, mert sokat dolgoztunk terepen. A megérintettség egyébként inkább segítség a filmkészítés során, mint akadály. Amikor Budapesten laktam, például csináltam egy filmet egy közelben élő hajléktalan néniről. A filmezést úgy fogadta, mint bármely napi eseményt, mert annyira elfásult már minden iránt. Nála az jelentett inkább kihívást, hogy sohasem tudtam, mikor van éppen a törzshelyén. Folyamatosan készenlétben kellett lennem, és ha megláttam, azonnal rohantam haza a kamerámért.

A Kitörés című film a romatémát boncolgatja. Miben különleges a főszereplő története?

Úgy gondolom, hogy Tóth Andrea életéből nemcsak a romák, hanem bárki épülhet és megerősítést kaphat. A főszereplőt egyébként egy régebbi munkahelyi projektből ismerem. Rögtön feltűnt az elhivatottsága és a tenni akarása a saját kultúrája érdekében, ami egyből megfogott és szimpatikus lett. Erősnek, szívósnak láttam, akinek rengeteg akaratereje van. Ugyanakkor sok segítséget is kapott, hogy takarítónőből, munka mellett diplomás szociális munkássá váljon. Mindezt úgy csinálta végig, hogy három gyermeket nevel, és közben rossz körülmények között élt a család. Részben mégis szerencsésnek láttam, mert jókor volt jó helyen, és a megfelelő emberekkel találkozott, akik inspirálták, biztatták. A Görögkatolikus Roma Szakkollégium például, ahová Andrea diákként és később munkatársként bekerült, nagyon jól működő intézmény.

Mivel indokolta a szakmai zsűri a döntését a filmfesztiválokon?

Kiemelték, hogy már önmagában különleges, hogy mindent egyedül csináltam. Büszkeséggel tölt el, hogy olyan filmes stábokat előztem meg, akik többen és sokkal komolyabb technikai felszereltséggel dolgoztak. Értékelték a történetvezetést és a látásmódomat. A témaválasztásaimat is kedvelték általában, de tudom, hogy nagyon szubjektív, hogy kinek mi tetszik. A Menedék című filmemben például a Miskolci Állatsegítő Alapítvány életét, munkáját örökítettem meg. Az állatos témákkal kapcsolatban tisztában vagyok azzal, hogy az embereknek csak egy részét fogják meg. Szóval örülök a díjaimnak, és inspirálnak, de azért nem tulajdonítok nekik túl nagy jelentőséget, mert rengeteg jó dokumentumfilmes van.

Milyen tapasztalatot visz magával a filmfesztiválokról?

Volt olyan pályázat, ahol megadtak egy hívószót, és kifejezetten arra kellett filmet csinálni. Ez nekem inkább kihívás, mint támpont. Érdekelt, hogy képes vagyok-e egy megadott témához igazítani a filmemet. A látásmódom nem igazán változott, viszont a sok gyakorlással technikailag ügyesebb lettem, és már nem izgulok túl helyzeteket, magabiztosabb vagyok. A fesztivál része pedig mindig pozitív élmény. A díjkiosztó izgalmas, mivel csak a legvégén közlik a helyezéseket. Örülök, hogy tetszik az embereknek és az eddigi szereplőimnek is, amit csinálok. A főszereplők élete ettől általában nem változik meg, de talán a nézőkben elindul egy szemléletváltás.

Hol lehet látni jelenleg a filmjeit?

A Lehet így is… című film a Dialóg Egyesület, a Menedék pedig a Miskolci Állatsegítő Alapítvány YouTube-csatornáján látható. A Kitöréssel nem régen hívtak meg minket az Egri Roma Szakkollégiumba Tóth Andreával, a főszereplővel közösen. Ott fogjuk levetíteni a filmet a bent lakó diákoknak, és utána beszélgetünk velük. Saját filmklubos tapasztalatom még nincs, ez lesz az első. A nyilvánosságot nem igazán szeretem, ezért remélem, hogy Andreára tudom majd irányítani a figyelmet. Úgy gondolom, hogy ő az, aki igazán tud majd segíteni és válaszolni a gyerekek felmerülő kérdéseire, felvetéseire. Viszont arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy miután látták, milyen érzéseket osztanak majd meg.

Mit jelent az Ön számára a film mint művészeti ág?

Rengeteg dologgal foglalkoztam már, és nagyon sokféle munkahelyem volt, de a művészetek és a szociális szféra mindig erősebben vonzott. A festéstől kezdve a kerámián, szövésen és fotózáson át a zenéig sok mindenbe belekóstoltam. Közben nagyon irigylem azokat, akik csak egy területtel foglalkoznak, és abban ki tudnak teljesedni. Jelenleg otthonról, megrendelésre dolgozom. Mostanában valamiért a filmezés került előtérbe az életemben, de később lehet, hogy majd megint máshogy lesz. Azok közül a művészeti ágak közül, amikben alkottam, talán a filmmel lehet legjobban megfogni az embereket, de ennek nincs köze ahhoz, hogy most ezt szeretem csinálni. Valójában a kíváncsiság hajt, szerintem ezért érdekelt az antropológia is. Szívesen beszélgetek emberekkel, és nagyon élvezem magát a forgatást, viszont ez nekem inkább hobbi. Amikor a harmadik díjamat kaptam, valamelyik filmfesztiválon azt mondták nekem, hogy te már mondhatod magadról, hogy dokumentumfilmes vagy, de ez valahogy a mindennapokban mégsincs benne a tudatomban. Talán azért, mert nem törekedtem erre, hanem spontán alakult. Ösztönös típus vagyok.

Mi a véleménye a jelenlegi filmes trendekről?

Nem igazán követem a trendeket, mert számomra a film csak egy önkifejezési eszköz. Mindez azt is jelenti, hogy amiről éppen úgy érzem, hogy fontos lenne megjeleníteni, azt beleteszem, de nincs különösebb védjegyem, amihez ragaszkodnék. A témaválasztásaim tekintetében viszont mondhatom, hogy időszerű problémákat is feszegetek, mint a szociális és a romakérdés. Manapság szívesen kombinálják a dokumentumfilmeket játékfilmes jelenetekkel, animációkkal, zenékkel, hogy fogyaszthatóbb legyen. A nagyobb, komolyabb költségvetéssel dolgozó stábokra jellemző, hogy előre kimennek interjúzni egy helyszínre. Eldöntik, hogy mire lesz majd szükségük, és eleve csak azt veszik föl. Ezt független filmesként nem tudom fölülmúlni, ezért más munkamódszerrel dolgozom. A beszélgetésekből utólag válogatom ki, hogy mit használok, ami viszonylag sok utómunkát igényel. Ettől függetlenül szívesen részt vennék bámészkodóként egy nagyobb, egészen modern filmforgatáson is, leginkább a rendezés része és kicsit a technikai megoldások érdekelnének.

Hogyan értékeli a CineFestet?

Szerintem a CineFest egy jól megszervezett, színvonalas nemzetközi fesztivál, és örülök, hogy éppen Miskolcon rendezik, bár ott a játékfilmek dominálnak. Úgy tudom, a városban már a hetvenes években is tartottak komoly filmfesztiválokat, név szerint a Miskolci Dokumentumfilm-fesztivált. Az okát nem tudnám megmondani, hogy miért vált éppen ebben a régióban fontossá a film, talán az egyetem is szerepet játszott ebben. Itt van az ország egyik legnagyobb dokumentumfilmes műhelye a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszékén. Többen is dokumentumfilmesként váltak ismertté azok közül, akik itt tanultak, például Ruszkai Nóra, Nagy István vagy Osgyáni Gábor. Úgyhogy ha egy fiatal ilyen irányban szeretne továbbtanulni, akkor megéri Miskolcot választani. Mondom ezt azzal együtt, hogy tizenhárom évig éltem szívesen Budapesten, de végül mégis itt kötöttem ki.