Ináncs

2019.09.28. 09:30

Mária néni százhét éves

Egész életében azt nézte, kinek segíthet, még 99 évesen is kapálgatta a kertjét.

Mária néni 107 éves köszöntésén

Szeptember 12-én ünnepelte 107. születésnapját és egyben névnapját is Mészáros Mária, aki ezzel a nem mindennapi életkorral Miskolc legidősebb lakójának számít.

De egyben Ináncs legidősebb polgára is, hiszen Mária néni ináncsi származású, és 99 éves koráig falujában lakott. Az idős hölgyet a napokban látogattuk meg, de beszélgetni már nem tudtunk vele, hiszen idős kora miatt egyre kevesebbet érzékel a külvilágból.

A ház ügyvezetője, Hanák Pálné azonban szívesen mesélt róla.

Gyógyszert nem szed

Megtudtuk, Mária néni 2012 júniusában költözött be hozzájuk a húgával együtt. Sajnos a húga még abban az évben elhunyt. Mária néni azonban jó egészségnek örvendett az elmúlt években, gyógyszert a mai napig nem szed. Nyolcgyermekes családból származik, aktív korában a postán dolgozott. Nem ment férjhez, gyermekei sem voltak. Jelenleg az egyik testvére veje és annak gyermekei látogatják.

Mária néni vallásos családban nőtt fel, ma is sokat imádkozik. A ház első emeletén lakik, szobatársával nagyon jó barátnők. Este együtt imádkoznak, majd elköszönnek egymástól, és csak ezután térnek nyugovóra. Főleg rádiózással és tévézéssel töltik a napot, de olykor az intézmény programjain is részt vesznek. Főleg az egyházi rendezvényeket kedvelik.

– Mária néni békés, barátságos természetű. Bár ma már 24 órás ellátásra szorul, de enni például tud egyedül – mesélte az ügyvezető.

Szerette a kertjét

Kiss Péter, Ináncs polgármestere azzal egészítette ki, hogy Mária néni aktív koprában az egyik miskolci postánál dolgozott, és abban az időben húgával (aki tanárnő volt) Miskolcon laktak, majd amikor nyugdíjba vonultak, visszaköltöztek Ináncsra.

– Mária néni valóban jó szándékú, nemes lelkű asszony. Soha senkinek nem ártott, inkább azt nézte, hogy kinek tud segíteni. Olykor még túlzásba is vitte, és erején felül segített rászoruló családoknak. Nagyon szerette a kertjét és a virágait. Emlékszem, reggel 7-kor, amikor mentem a hivatalba, ő már kapálgatta, locsolgatta a kertjét. Mondtam neki, „Mária néni, hát nincs segítség?” Ő meg azt válaszolta, hogy „nincs, de nem baj, mert nem is bíznám másra a kertemet”. Az azonban elszomorította, hogy a fiatalabbak nem gondozták rendesen a portájukat. „Ez a kert is gazos, az is, nem szégyellik magukat?”, kérdezgette gyakran. A házi gondozóink jártak hozzájuk, de Mária néni mindig azt mondta, nem kell neki segítség, mert bírja a munkát. A gondozók inkább ott segítsenek, ahol beteg ember van a családban. Az önkormányzat ingyenebéddel is segíti Ináncs legidősebb embereit. Mária néni azonban ezt sem akarta elfogadni, mint mondta, van neki nyugdíja, ki tudja fizetni az ennivalót – osztotta meg velünk emlékeit a polgármester. Elmesélte azt is, hogy Mária néni gondozta a beteg húgát, aki szintén sokáig élt, 97 éves volt, amikor elhunyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában