időjárás

2019.08.16. 07:30

Újabb zivatarokra figyelmeztet a meteorológia

Zivatarveszély miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Országszerte zivatarok várhatók (illusztráció)

Forrás: Illusztráció

Fotó: Kozma István

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöl este nyilvánosságra hozott országos időjárási veszélyjelzésében úgy fogalmaztak, hogy „péntek hajnalban, reggel a Dunántúl északnyugati részein már kis eséllyel kialakulhat egy-egy zivatar”.

Az időjárás szakértői szerint ma napközben főként a megyénket is érintő Északi-középhegységben, a Dunántúl keleti felén és a Duna-Tisza közén várhatók szórványosan nagyobb mértékű záporok, zivatarok. A Nyugat-Dunántúlon ekkor kisebb az esélye zivatar kialakulásának, a Tiszántúlon pedig nem valószínű villámlás. A zivatarokat akár felhőszakadás is kísérheti, átmeneti lesz a szél­erősödés is, többfelé esetleg kisebb szemű jégvihar is kialakulhat.

Nálunk nem várható nagy jég

A jeges figyelmeztetést elsősorban a fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyére adták ki. Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul, de az északi völgyekben és az alföldi homokhátságokon 8, 9 fok is előfordulhat. A legmagasabb hőmérséklet 22–27 fok között valószínű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában