Borsod-Abaúj-Zemplén

2019.08.21. 17:30

Már fogynak a füzetek és a ceruzák

A kereslet megélénkült, a kínálat bőséges és sokrétű a tanszerek piacán.

Nagy-Hankó Krisztina

Juhász Mónika (balról), Tokaji Panna és Juhász Lászlóné már megvásárolták a tanszereket

Fotó: Ádám János

Megkezdődött a tanszervásár. Kikerültek az üzletek polcaira az iskolakezdéshez szükséges termékek. Egy család átlagosan 15 ezer és 25 ezer forint között költ ebben az időszakban gyermekenként, egy internetes portál saját felhasználói körében végzett felmérése szerint. A válaszadók 56 százaléka nem hagyja az utolsó pillanatra a bevásárlást, de a szülők 44 százaléka jellemzően még mindig augusztus végén szerzi be a felszerelést.

Inkább személyesen

– Bár folyamatosan nő az online vásárlás szerepe is, ez még mindig az a kategória, ahol fontos a fizikai megfoghatóság, ezért inkább személyesen veszik meg a szükséges eszközöket. A vásárlók általában a tanárok kéréseit tartalmazó listával jönnek – mondta Keresztesi Renáta, egy miskolci, Széchenyi utcai papír-írószer üzlet vezetője. – Fontos, hogy milyen vonalazású és méretű a füzet, hány darabos a színesceruza- vagy a filctollkészlet, többek között ezeket is meghatározzák. Első osztályban egyéb eszközök is kellenek, mint számolókorong, pálcika, műanyag óra. Jó hosszú a lista, de ezek a leggyakrabban keresett termékek. Mindenki a saját pénztárcájának és igényeinek megfelelően költ. Valaki 10 ezer forintot, más akár 40 ezret is – tette hozzá az üzletvezető. Elég nagy a választékuk a különböző márkákból, minden szülő megtalálja azt, amit megengedhet magának. Vannak drágább és olcsóbb eszközök is. Az olcsó nem feltétlenül azt jelenti, hogy rosszabb a minősége – hangsúlyozta. Az üzlet kínálatában nemcsak tanszerek vannak, de az iskolakezdés előtti időszakban jellemzően ebből fogy a legtöbb. A legolcsóbb A5-ös füzet náluk most 49 forint, ami akcióban van. Pont azért is akcióznak ilyenkor, hogy kicsit segítsenek a családoknak, hiszen az iskolakezdés nem olcsó. Vannak színes borítóval ellátott, „iskolakész” füzetek, amik drágábbak, de ezeket is sokan keresik. Az eladók mindenben segítenek, amit a vevők igényelnek, arra is felhívják a figyelmet, hogy ár-érték arányban melyik termék a legmegfelelőbb.

Beszerzés apránként

Juhász Mónika családjával már az iskolakezdésre készülve tért be. Kifejezetten papír-írószer szaküzletben szeretnek vásárolni. Bevásárlóközpontban csak ritkán – hangsúlyozta az édesanya. Az indokok között fő helyen szerepel, hogy itt tudnak szakszerű segítséget kérni, illetve szempont a minőség és az árukészlet sokszínűsége. Van egy-két preferált helyük, mint ahogyan ez az üzlet is. Nem egyszerre vesznek meg mindent, inkább elaprózva, folyamatosan végzik a beszerzést, így egyszerre nem kell sok pénzt kiadni.

Az iskolatáskát már májusban megkapta ajándékba a keresztszüleitől a hatodik osztályba készülő Tokaji Hanna – aki hozzáteszi, hogy jókor választották, nagyon örül neki, mert pont olyan, amilyet elképzelt, és nagyon praktikus darab. Az iskolai szekrényben is elfér. Szeretik az akciókat, és keresik is az ilyen lehetőségeket. A vásárlás időpontjául tudatosan egy hétköznapot választottak, mert ilyenkor nincsenek sokan, nyugodtan szét tudnak nézni, és még a választék is bőséges.

A nagy része megvan

– Első osztályba megy a kislányuk – válaszolt a kérdésünkre Szabó Orsolya. – A lista 80 százaléka már meg is van, egy-két apróságot kell még beszereznünk – avat be minket az édesanya. Időben jól állnak, de nagy az izgalom, hiszen egy új korszak kezdődik a kislányuk életében, aki nagyon várja már az iskolát. A vásárlások alkalmával aktívan bekapcsolódik, van véleménye, de kompromisszumképes – emelte ki az anyuka.

 

A tanszereket többnyire szaküzletben veszik, mert barátságosabb a légkör és nincs tömeg. Még nem számolta össze, mennyit költöttek eddig. Az árakkal kapcsolatban elfogadó az álláspontja, hiszen szerinte a gyermek a legjobbat érdemli, továbbá, ami fontos, azt meg kell venni. „Alma egyedüli gyermek, ha lenne egy vagy több testvére, talán az én véleményem is más lenne” – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában