emléknap

2019.07.01. 10:30

Velkey Lászlóra, a GYEK alapítójára emlékeztek

Múltidéző címmel jelent meg könyv a professzor életútjáról.

Pap Gyula

Dr. Kretzer András (balra) értékes dokumentumokat adott át Kis Józsefnek, a megyei levéltár igazgatójának

Fotó: Vajda János

A miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ névadójának volt munkatársai, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága közös rendezésben tartottak emléknapot szombaton.

A tisztelet jeléül

Az esemény apróját az adta, hogy megjelent a Múltidéző (emlékek és dokumentumok prof. dr. Velkey László, a Gyermekegészségügyi Központ alapítója iránti tisztelet jeléül) című könyv.

A program során a vendégeket dr. Velkey György, az MGYT elnöke és dr. Nagy Gábor orvos igazgató üdvözölte. A könyv születéséről és Velkey László professzor életútjáról prof. dr. Lombay Béla professor emeritus beszélt. Dr. Sólyom Enikő főiskolai tanár, a GYEK ny. vezető főorvosa a könyv szerkezetét ismertette.

A dokumentumok összegyűjtésében fontos szerepet játszott dr. Kretzer András, a professzor unokája, aki ez alkalommal ünnepélyes keretek között adta át azokat Kis Józsefnek, a megyei levéltár igazgatójának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában