Aszaló

2019.07.23. 17:00

Jövőre indulhat a bölcsőde

Építkeznek, traktort vásárolnak és emlékművet újítanak Aszalón a nyáron.

Horváth Imre

Dr. Mészáros István az épülő bölcsőde előtt

Fotó: Kozma István

Már a belső gépészeti munkákat végzik az Aszalón épülő kétcsoportos bölcsődénél, ahol nem olyan régen még csak az alapok jelezték, mekkora épülettel gazdagodik a település hamarosan. A hamarosan pedig már egészen belátható időpont, hiszen a kivitelezésnek az év végéig kell elkészülnie, így a következő év elején már huszonnégy kisgyermek járhat majd bölcsődébe.

Már keresik a munkaerőt

– A kormányzati célkitűzésekkel összhangban 2017-ben nyújtottunk be bölcsődepályázatot, amely sikeresnek bizonyult. Jelenleg több mint hetven három év alatti gyermek van a településen, és támogatni szeretnénk, hogy az anyukák vissza tudjanak menni dolgozni, ezért vágtunk bele a 350 négyzetméteres épület kivitelezésébe, amely most már ötvenszázalékos készültségben van. A monolitfödém kiöntését követően a tető is az épületre került, és a burkolási, illetve gépészeti munkák vannak folyamatban jelenleg – avatott be dr. Mészáros István, Aszaló polgármestere.

 

A 24 gyermek elhelyezésére alkalmas intézmény dolgozóit is keresik már, bár vannak jelentkezők, az önkormányzat még várja dajka munkakörbe az érdeklődők önéletrajzát, elsősorban a településről, de akár azon kívülről is. A polgármester meg is mutatta a kivitelezés előrehaladását, miközben egy másik, Aszaló életében fontos örömhírről is beszámolt, jelesül egy traktor beszerzéséről. Nagy volumenben foglalkoznak ugyanis a településen mezőgazdasággal is, mind szántóföldi növénytermesztéssel, mind pedig állattenyésztéssel, több ágazatban.

– Elérkezett az a pillanat, amikor már szerettünk volna minél kevesebb külső, gépi szolgáltatást igénybe venni a földjeink megműveléséhez, hogy ezzel is csökkentsük a költségeinket. Korábban is volt már egy MTZ 80-as traktorunk, de most egy új, majdnem száz lóerős MTZ 952-es gép érkezett a településre éppen a tegnapi nap folyamán, amely a közmunkások által épített csarnokban kapott helyet, és amely egy forintjába sem került az önkormányzatnak, köszönhetően az elnyert támogatásnak. Ez a gép már minden mezőgazdasági munka elvégzésére alkalmas lesz a településen, a hozzá csatolható eszközállományt is folyamatosan fejlesztjük – mondta el a polgármester. Mivel a település minimális mértékű iparűzési adóval rendelkezik, így nem mindegy, milyen kiadások jelennek meg. A lakosság részére nyújtott szolgáltatásokat a megtermelt javak értékesítéséből tudják fedezni. Ebben nagy szerepe van a több mint 20 hektáron termelt gabonának, amelyet egyrészt értékesítenek, másrészt az állatok takarmányozására fordítják. Aszalónak ugyanis jelenleg 150 feletti a sertés-, 200 a szarvasmarha-, 70 a kecske- és 200 feletti a libaállománya.

– Ezeknek köszönhetően tudunk olyan lépéseket tenni, mint idén év elején, amikor is a korábbi 12 ezer forintos kommunális adót 500 forintra csökkentettük – tette hozzá dr. Mészáros István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában