2019.02.14. 19:11

De hát: ez az emberi sors. Ez elkerülhetetlen, különben csak hányódunk

Miskolc – A döntések bátorsága. Felelősség másokért, és saját magunkért. Interjú: Láng Annamária Jászai Mari-díjas színművésszel.

Jónak lenni nem egyetlen nagy döntés. A kis döntésekben kell valahogyan egyenesen maradni. Ezt mondja.

Két Brecht-színműben mutatkozott be Miskolcon: A kaukázusi krétakör Szőcs Artur rendezte változatában ő volt Gruse, aki más gyermekét mentve válik anyává. A Jóembert keresünk Béres Attila-féle változatában pedig Sen Te és Sui Ta szerepében segít megérteni azt a helyzetet, amelyben rossznak kell lenni hozzá, hogy valami megmaradjon a jóságból.

Következik-e az egyik szerep a másikból – Sen Te: Grúséból?

Sem esztétikájában, sem játékmódjában nem tekintem egymás folyományának ezt a két előadást. A kapcsolatot az jelentheti közöttük, hogy Brecht ugyanazt vizsgálta mind a két darabban: a jóságot, a rosszat, és hogy lehet-e becsületesnek maradni ebben a világban. Feladható-e az ego, valami nagyobb ügy érdekében.

A kapcsolatot jelentheti, hogy a jóságuk a helyzet által kikényszerítettnek tűnik.

Szerintem nem kikényszerített. Gruse vállalta, hogy a gyereket az élete árán is megmenti. Ez nem egyetlen nagy döntés, hanem az egymást követő döntések sokasága. Nem tudja, mit vállal, amikor kiviszi az égő palotából. Nem tudja, mit csinál.

Ahogyan Sen Te sem tudja, mi szabadul el azzal, hogy befogad három istent.

Nem tudják. De nem is mérlegelnek – és ez is kapcsolat a két karakter között. Talán ma ezt nevezzük jónak, amikor valaki nem töpreng, és nem mérlegel, hogy milyen következményei vannak a döntéseinek, hanem valami morális parancsot követ. A játékommal a magam számára is azt szeretném hangsúlyozni, hogy kis döntéseket kell hoznunk az életben. És ezekben a kis döntésekben valahogy egyenesen állni. Ezek a munkák az én fejlődésemet is szolgálják.

Könnyű egyébként az életben jó döntéseket hozni?

Nem tudom. Nem tudom, hogy könnyű-e. Biztosan kell némi bátorság egyáltalán döntéseket hozni. Felmérni azt, hogy az ember felelős dolgokért. Magáért. Másokért. A döntéseiért. Ezek mind súlyok. De hát: ez az emberi sors. Ez elkerülhetetlen, különben csak hányódunk.

Mi Sen Te indítéka a jóság választására?

Megvan az a képessége, hogy a személyes érdekét mások érdekénél hátrébb helyezze. Ez: kivételes tulajdonság. Általában mindenki arra figyel, hogyan tudna előrébb jutni ő maga. Az érvényesülés útja másokon át vezet. Sen Te kivételes: közösségben gondolkodik. Nem egoista.

Akkor sem az, amikor életre hívja a saját sötét erőit?

Mindig úgy gondoltam erre, mint egy multiplex személyiség reakciójára. Sen Te nagy bajba kerül, és hasadnia kell. Létrehoz egy olyan lényt, aki meg tudja védeni. Mert ő erre képtelen. Az istenek rakják rá a hatalmas terhet, hogy jónak kell lenni. Adnak valamit, végre. Neki adnak. Ilyen nem történt eddig vele. Ezért annyira hálás, és úgy érzi, meg kell védenie, amit kapott. Először a dohányboltot. Aztán a szerelmet, amit a pilótától kapott. Majd a gyerekét. Mindig valamiért teszi, amit tesz. És soha sem magáért.

Ha Sen Te: jó, helytálló-e, hogy Sui Ta: rossz?

Az alapján, amiket tesz: igen. Csak olyasmit csinál, ami elítélendő.

Az előadásuk sok szempontból megkülönböztethetővé teszi az ön által megmutatott két embert: kinézetben, színekben, hangsúlyokban. Valóban ekkora a távolság Sen Te és Sui Ta között?

Igen. Én így gondolok erre. Próbáltuk ennyire szélsőségesen szétválasztani. És miután a multiplex személyiség létező, a pszichológia által ismert és leírt zavar, próbáltam ennek a valóságosságából kiindulni. Vannak emberek, akik ilyen szinten hasadnak.

Jó kapaszkodó, ha a pszichológiai szakirodalom szempontjából közelíti ezeket az embereket?

Nekem azért segített, mert rögtön nem a tanmese felől fogtam meg, hanem a realitását kerestem. Van, akivel ez konkrétan megtörténhet. És innen értettem meg azt a bajt, amibe Sen Te került. A megoldhatatlan problémát.

Hiába válik élesen két személyiségé az ember, nem egyértelmű, hogy végül kinek az összeroppanása a pokoljárás, amit látunk.

Ott már tartalmilag is nagyon összeolvad minden, ez már egy lény: Sui Ta a várandós a gyerekkel, de egy terhes férfitestet látunk a jelenetben, amikor utoljára felcsillan a remény, hogy a pilóta mégsem árulja el végleg, és talán szereti őt. A legvége szerintem mindhármuk összeroppanása. Biztosan benne van az a plusz is, hogy nem tudunk ennek a történetnek a végére egyetlen pontot kitenni, így az összeroppanás is közös: mindannyiunk összeroppanása. Volt lehetőségünk három órán át gondolkozni valamiről, de: nincs üzenet. Nekem is van két gyerekem, és nem tudom, hogy mi az üzenet. Mert onnantól, hogy ők: vannak, más szabályok léptek életbe.

Ez felülír mindent?

Onnantól változnak az arányok, más a küzdés, más eszközök használata megengedett. Az számít, hogy nekik legyen jó. Az ember akkor könnyebben átlép azon, amin azelőtt soha.

Tudja, hogy valamit nem kellene, de mégis megteszi?

Igen. Máshogyan mérlegel, hogy meddig megy el a küzdelemben. Hogy meddig tartja a saját életüket fontosabbnak a másokénál. Mindamellett a gyerekes helyzet toleranciára is tanít. Egyre bonyolultabb az élet.

Nem kérdés többé, hogy ez még ő maga-e a megváltozott helyzetben?

Megváltoznak a dolgok.

Az ember minden helyzetben lehetne rigorózus. Mondhatná, hogy van az önmagában is létező jó, és ahhoz tartja magát.

Biztosan mondhatná. De általában nem ez történik.

Szerintem se. De azért a remény hangján kérdeztem, hátha lát olyat, amikor valaki nem adja fel a személyiségét, és úgy is jó lesz minden. Lehetne ezt úgy is játszani, hogy nem két emberként mutatná őket? Végig önt látnánk, de tudnánk, mikor ki beszél.

Persze. Ilyenek vagyunk a mindennapokban. Pont annyira hasadunk, hogy egyszer így viselkedünk, máskor meg úgy. Egyszer határozottak vagyunk, egyszer határozatlanok. Egyszer minden hájjal megkentek, egyszer naivak.

Mindannyian?

Igen.

És eléggé tehetséges játékosok vagyunk ehhez?

Nagyon. De nem is kell ehhez másokat figyelnem, elég, ha magamra gondolok, hányféle módszerem van, hogy egy helyzetet kezeljek. Hogy túléljek, hogy érvényesüljek. Nagyon kevesen vannak a szent emberek, akik nagyon egyfélék, és tiszták.

Ismer ilyeneket?

Igen, megesik, hogy nem tudom, mit kellene tennem, és arra gondolok, mit tenne ő az én helyemben.

Az problémát jelentett volna, ha nem hangsúlyosan emberi drámaként, a hatásra figyelve, hanem tanmeseként mutatják meg ezt a történetet?

Én csak úgy tudom ezt játszani, ha belemerülök ennek a mélységeibe. Nem a felmutatás lehetőségét kerestük. Én biztosan nem azt kerestem. Az - attól tartok – csak illusztráció lett volna. Akkor mivel és kivel tud együtt menni a néző?

A néző helyét eléggé egyértelműen megjelöli az előadásuk: mi vagyunk az a közönség, amelyiknek a soraiból felüvöltenek a színpadra: miért nem vagy te jó, Sen Te. Nem lenne erőltetett azt mondani: szükségünk van a tanmese tanulságára is. És akkor: mi a tanulság? Tudunk-e jók lenni a saját életünkben, miközben ismeretlen fiatal istenek nem is tudjuk milyen célok érdekében próbára tesznek?

Ezek annyira bonyolult helyzetek. Nincs megoldás, Brecht kimondatja a színésszel, színészekkel, hogy az előadással kérdéseket tettünk fel, és nem tudjuk a válaszokat. Kérjük a nézőket, adjanak választ ők. Mi ezt most elmeséltük. De nem tudjuk a megoldást. Én sem tudom. Brecht sem tudta. Ez őrületes dilemma.

Bujdos Attila