Helyi közélet

2019.02.03. 16:00

Borús időben is népszerű a miskolci régiségvásár

Miskolc - Bár lógott az eső lába, de a csípős hideg elkerülte a hétvégi vásározókat.

Miskolc - Bár lógott az eső lába, de a csípős hideg elkerülte a hétvégi vásározókat.

A járókelők hangulata mellett, most az árusok benyomásaira is kíváncsiak voltunk a vásári kavalkádban.

-Könyveket, gyerekjátékokat árulok. A piacozást úgy kezdtük, hogy párom ki akarta dobni a felesleges könyveket otthon. Mondtam, hogy ne tegye, mert mások lehet, hogy örülnének neki. Egy alkalommal kijöttünk, aztán az összes rokonunk, barátunk ránk zúdította a holmijait, így már három éve járok ide árulni. Ez inkább csak afféle hobbi, azért szeretem, mert sok embert ismerek meg így – osztotta meg Mitik István.

- A barátnőmet kísértem el, mert lámpatalpat keres. Már találtunk az elképzeléséhez passzoló két lámpaernyőt, de talpat még nem. Magamnak is kinéztem sok mindent, kézműves termékeket, meg antik dolgokat. Szeretem a régiségvásár hangulatát. Biztos, hogy más alkalommal is eljövök majd, főleg, ha kicsit jobb idő lesz – tette hozzá Fűkő Károlyné.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában