Helyi közélet

2018.12.04. 16:20

Évről évre megújul az adventi villamos Miskolcon

Miskolc - Hetedszer is tud újat mutatni a miskolci adventi villamos.

Miskolc - Hetedszer is tud újat mutatni a miskolci adventi villamos.

Volt, aki a pirosat, más az óarany színűt imádta. Van, akinek a tavalyi csodaház, másnak pedig az idei jégpalota az eddigi legszebb. Ahány ember, annyiféle ízlés, egy viszont biztos: az ünnepi díszbe öltöztetett szerelvény már hetedik éve számít látványosságnak Miskolcon, melyet nemcsak a helyiek, de turisták is megcsodálnak. Sőt, több vlogger is érdemesnek találta a szerelvényt arra, hogy összeállítást készítsen róla.

Együtt díszítik

– Legelőször 2012-ben indult el a miskolci adventi villamos, akkor még szerényebb díszítéssel, viszont a városlakók azt is imádták, így nem volt kérdés a folytatás – kezdte Vaskó Tiborné, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) operatív igazgatója.

Apróság, de 2012-ben még a 210-es pályaszámú volt az adventi, „őt” 2013-ban váltotta a 202-es, amely azóta is betölti ezt a funkciót.

– A tervezés már a nyári hónapokban elkezdődik, és az új ötletek közül közösen választjuk ki azt, amit megvalósítunk együtt. Fontos, hogy mindig újat mutassunk az utazóknak – mondta az operatív igazgató. Ahogy arról beszámoltunk, az idei szerelvényt nem matricázták, hanem kézzel festették és 3D-s elemekkel is díszítették. A „meseszép jégpalota” január 6-áig rója köreit a miskolci villamospályán.

ÉM-TÁ


[related-post post_id="2566111"]

[related-post post_id="2566111"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában