Helyi közélet

2018.11.25. 14:15

Folyamatos a fejlődés, de van még feladat Dédes­tapolcsányban

Dédes­tapolcsány - Teljesen megújult a községháza épülete Dédestapolcsányban.

Dédes­tapolcsány - Teljesen megújult a községháza épülete Dédestapolcsányban.

A nagyobb részt állami és uniós pályázati forrásból megvalósult beruházásra nagy szükség volt, hiszen a hivatali épület már egyáltalán nem felelt meg a mai kor kívánalmainak.

– Az elnyert támogatás csak a nyílászárócserét, a külső homlokzati szigetelést és felújítást, valamint a tető cseréjét fedezte. Mi viszont úgy gondoltuk, hogy ha már hozzányúlunk, érdemes teljes munkát végezni, így saját forrásból végeztettük el a világítás és az elektronikai, informatikai rendszer korszerűsítését, de a festés-mázolás és két helyiség padlózatának cseréje is így valósult meg – sorolta Lukács László, Dédes­tapolcsány polgármestere.

Az óvoda épülete is megújult, ott szintén az ajtókat és ablakokat cserélték ki, valamint a külső szigetelést végezték el, viszont itt egy másik pályázatnak köszönhetően a konyha is megújult.

– A két pályázat megvalósítása sajnos nem tudott teljesen egy időben elindulni, így majdnem ablakok nélkül kellett átadnunk a konyhát, viszont országgyűlési képviselőnk, Demeter Zoltán közbenjárására végül időben elkészültünk, ez is sikertörténet lett – tette hozzá a településvezető.

A tervek

Rövidesen bölcsőde is épülhet egyébként Dédestapolcsányban, az építéshez szükséges forrás már rendelkezésre áll és a munka előkészítése is lassan véget ér. Mint megtudtuk, feladat maradt a következő évre is, hiszen meg kell még oldani többek között a település belvízelvezetését, meg kell kezdeni a mellék­utak burkolatának felújítását, de akad munka a temetőkben és a hivatal udvarának rendezése is várat még magára.

ÉM-TÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában