Helyi közélet

2018.10.12. 16:45

Húsz éve együtt szeretetben Mezőnyárádon

Mezőnyárád - Ápolják a hagyományokat és értékesen töltik nyugdíjas éveiket a nyárádi szépkorúak.

Mezőnyárád - Ápolják a hagyományokat és értékesen töltik nyugdíjas éveiket a nyárádi szépkorúak.

Húsz évvel ezelőtt, 1998 októberében alakult meg Mezőnyárádon az Őszirózsa Nyugdíjasklub. A közösség tagjai a napokban közösen idézték föl a kezdeteket, az elmúlt évtizedeket, s ünnepségükre meghívták a község többi civil szervezetének képviselőit, valamint az önkormányzat vezetőit is. A délután közös énekléssel, vacsorával, beszélgetéssel, valamint a korábbi ünnepségek videós, vetítéses felidézésével telt.

Mi magunk pedig hetente összegyűlünk, hogy jól érezzük magunkat." Vígh Gyuláné

Értékes legyen

– Klubunk azért alakult, hogy ápoljuk a helyi hagyományokat, s biztosítsuk azt, hogy a falubeli idősek jól használhassák ki szabadidejüket. Amikor megalakultunk, még nem volt ebben tapasztalatunk, de még a megyében is az elsők között voltunk. Csatlakoztunk a megyei szervezethez, s tagjaink is szép számmal voltak. Azóta sokan meghaltak közülünk, 15-en maradtunk. A célt, amit kitűztünk magunk elé, teljesítettük, hiszen minden helyi ünnepségen részt veszünk műsorunkkal, felfedeztük Mezőnyárád egyetlen költő­nőjét, mi kerestük meg Kalotai Máriát. Kölcsönösen ellátogatunk egymáshoz a környékbeli klubokkal, mi magunk pedig hetente össze­gyűlünk, hogy jól érezzük magunkat, szórakozunk. Próbáljuk ezt a kis időt úgy eltölteni, hogy értékes legyen – mondta Vígh Gyuláné, a klub elnöke.

Elárulta, bízik abban, hogy majd átveszik tőle a stafétát, egy fiatalabb tag még jobban vezeti, összetartja a közösséget. Szerinte együtt lenni, pláne ennyi időn keresztül, csak úgy lehet, ha tisztelettel vannak egymás iránt, van szeretet, türelem, jó egészség és humor. Itt elfelejtenek minden bút és bánatot.

– Az elmúlt években három új tag is csatlakozott hozzánk. Akik most a 40 éves kedvezménnyel elmentek nyugdíjba, azoknak még kis unokás feladatuk van. A mieink nagyok, elkerültek itthonról. Remélik, ők is csatlakoznak hozzánk. Fontos, hogy olyanok jöjjenek, akik szeretnek közösségben lenni, hiszen mi is abban érezzük jól magunkat. Jóban vagyunk a helyi civil szervezetekkel, de például az egyházközséggel is. Az elmúlt két évtizedben az egész országot bejártuk, talán nincs olyan pesti színház, ahol ne fordultunk volna meg, de járunk előadásokra Miskolcra, Egerbe is. Évente üdülünk, pályázunk rá, s elmegyünk közösen – beszélt a rendszeres közös programokról Vígh Gyuláné.

Sok fellépés

Megköszönte azt is, hogy az önkormányzat is támogatja őket, s a polgármester is időt szakított rájuk. Mint mondta, nem követelőznek, amikor szükségük van valamire, kérnek és segítenek nekik. Ők pedig fellépnek a helyi rendezvényeken, például a Békafesztiválon.

Vígh Gyuláné szeretné, ha a 25 éves jubileumra is együtt maradnának, jó egészségben, vidámságban, szeretetben, tiszteletben.

Bárdos Szabolcs, Mezőnyárád polgármestere elárulta, minden civil szervezetet próbálnak támogatni az anyagi lehetőségeikhez mérten, így a nyugdíjasklubot is. Nagy szükség van rájuk, mivel ápolják a hagyományokat s igyekeznek azokat átadni a fiataloknak. Szinte minden községi rendezvényen részt vesznek, sikert aratnak, számítanak rájuk a jövőben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában