Helyi közélet

2018.08.02. 12:07

Négy sávból kettő lassan már elkészül Miskolcon

Miskolc - Negyvenkilenc napja dolgoznak a József Attila utca felújításán, hátravan még harminc.

Miskolc - Negyvenkilenc napja dolgoznak a József Attila utca felújításán, hátravan még harminc.

Június 14-én indult el a József Attila utca komplett felújítása, amelyről többször írtunk már. Közben kétszer változott a forgalmi helyzet a munkálatok miatt, most pedig jön a harmadik módosítás, akár már a héten. A Magyar Közút az iskolai nyári szünetre időzítette a felújítást, amikor lényegesen lecsökken a városba be- és az onnan kiáramló forgalom, így a terv az, hogy augusztus 31-ével befejeződik a munka.

Az, hogy valóban tartható lesz-e a határidő, most még elég nehezen megsaccolható.

Nagyobb munka a külsőkben

Ugyan a kivitelezésre szánt időnek már eltelt több mint a fele, miközben a négy (helyenként a kanyarodókkal együtt öt) sávból csupán kettőre került új aszfalt – azokra sem mindenhol –, azonban a két külső sávval sokkal több munka van, mint a belsőkkel. Az aszfalt felmarása és az újraaszfaltozás mellett a szegélyköveket is cserélték több helyen, ahogy a vízelvezetők fedelét is. Mindkét oldalon több buszmegállót kellett speciális, többrétegű betonnal elkészíteni, és a Sajó-híd teljes felújítása is szerepel a munkálatok között.

A jelenlegi állás szerint elkészült a befelé oldalon a külső sáv aszfaltozása, és az ideiglenes buszmegállók elbontása után véglegesre befejezik a kifelé vezető oldalon a külső aszfaltozását is. Így ezeket teljes egészében visszaadják napokon belül a forgalomnak – még ha kisebb munkák néhány helyszínen maradnak is. Ezt követően pedig elindulhat a belső sávok felmarása, majd az újraaszfaltozása is. Néhány napja felmarták a Baross Gábor úti nagy kereszteződést is, ahol azóta is kerülgetni kell a csatornafedeleket. Ennek a leaszfaltozását vélhetően egyben tervezik, így egy hétvégi, esti vagy éjszakai időpontra időzítik, a forgalom legkisebb akadályozása miatt. A Sajó-híd kifelé oldalán már a korlátot is kicserélték, és teljesen elkészültek, így a gyalogosforgalomnak is visszaadták, a befelé oldalon még van hátra munka. Kifelé menet pedig a buszmegállók is visszakerülnek az eredeti helyükre a héten.

ÉM-HI


[related-post post_id="3919255"]

[related-post post_id="3907633"]

[related-post post_id="3903626"]

[related-post post_id="3899620"]

[related-post post_id="3898686"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában