Helyi közélet

2018.07.23. 09:11

Műtétre fordítják majd az adomány összegét Miskolcon

Miskolc - Beteg kiskutya műtétjére gyűjtöttek hétvégén az állatsegítők.

Miskolc - Beteg kiskutya műtétjére gyűjtöttek hétvégén az állatsegítők.

Ismét jótékonysági vásárral települt ki az egyik bevásárlóközpontba a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA). Horváth Rita menhelyvezető elmondta, a program célja az volt, hogy népszerűsítsék a felelős állattartást, valamint, hogy védenceik számára gyűjtsenek pénzt.

– Sosem haszontalan dologra kérünk: a mostani vásáron összegyűlt pénzből például egy olyan kutyus műtétjét finanszírozzuk, akinek születési rendellenesség miatt nem fejlődtek rendesen a hátsó lábai – mondta. Az állatmenhely vezetője hangsúlyozta, vásárokat rendszeresen szoktak szervezni, hiszen a befogadott állatoknak folyamatos segítségre van szükségük.

– Sokan segítenek nekünk, hallottunk már olyat is, hogy egy idősebb úr azt kérte ismerőseitől, hogy amit születésnapi ajándékaira szánnak, inkább utalják el az alapítványnak – mesélte Horváth Rita.

A MÁSA egyébként jelenleg főként ideiglenes befogadók jelentkezését várja, de szükségük van fertőtlenítőszerekre, macskaalomra, és különféle macska- és kutyatápokra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában