Helyi közélet

2018.07.05. 08:14

Modern települések: helyzetbe hoznák a kisvárosokat, falvakat Miskolcon

Miskolc - Jó ütemben halad a Modern Városok program miskolci programelemeinek megvalósítása – jelentette ki Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos a diósgyőri várban tartott sajtótájékoztatón.

Miskolc - Jó ütemben halad a Modern Városok program miskolci programelemeinek megvalósítása – jelentette ki Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos a diósgyőri várban tartott sajtótájékoztatón.

Mint elhangzott, Miskolc és térsége összességében háromszázmilliárd forintos támogatási összeg kedvezményezettje.

– Az egyik legfontosabb fejlesztés az M30-as gyorsforgalmi út Miskolc és az országhatár közötti szakasza, ez ­összesen 240 milliárd forintból valósul meg. További programelemekre a jelenlegi becslések szerint mintegy hatvanmilliárd forint fog jutni, melyből Miskolc városa már közel a felét, huszonötmilliót már le is hívott – részletezte a kormánybiztos, aki „nagyon szép, átgondolt, kerek fejlesztési terveknek” nevezte azt, amit a város vezetése korábban összeállított.

Gyopáros Alpár elmondta, országosan összesen kettőszáz-hatvan programelemet tartanak nyilván melyből hatvan nagy jelentőségű útfejlesztés, további kétszáz pedig a miskolcihoz hasonló helyi jelentőségű projektelem. Hozzátette, a megvalósítás üteme mindenhol jól áll, 2019-re a lehívott támogatások összege várhatóan eléri az ezermilliárd forintot.

Miskolc jó kártyákat húzott

Miskolcon a Modern ­Városok Programnak részeként valósítják meg többek között a diósgyőri vár és a miskolctapolcai barlangfürdő második ütemét, de a Miskolc Déli Ipari Park, a mintegy nyolcszáz kamerából álló intelligens térfigyelő rendszer és az Y-híd is e forrásnak köszönhetően jöhet létre. Kiss ­János, Miskolc alpolgármestere úgy fogalmazott, ­Miskolc egyértelmű nyertese a programnak, hiszen a városban rég dédelgetett fejlesztési tervek valósulhatnak meg.

– Talán ez volt az első eset, amikor nem Budapesten mondták meg, hogy mit kell fejleszteni, hanem a Miniszterelnökség megkérdezte a városok vezetőit, hogy egy-egy településnek mire is van pontosan szüksége. Miskolc nagyon jó kártyákat húzott ki ebből a nagy ­csomagból, ezt az is mutatja, hogy az eddig megvalósult fej­lesztéseknek köszönhetően az idei első félévben az ­előző év azonos idősza­kához ­képest az idegenforgalmi adó ­esetén huszonnyolc, míg az iparűzési adóból ­származó bevételek tizenhárom százalékkal emelkedtek – hangsúlyozta Kiss János.

Fejlesztik a falvakat is

A sajtótájékoztatón bejelentették, rövidesen elindul a Modern Falvak program is, amelyen keresztül a kistelepülések fejlesztését tűzték ki célul. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő kijelentette, mivel a vidék Magyarországának jelentős szerepe van az ország gazdasági fejlődésében ezért ennek megvalósítása kiemelten fontos a kormány számára.

– A legfontosabb cél, hogy megállítsuk a falvakból, kisvárosokból való elvándorlást, növeljük a települések megtartóerejét, ami megélhetést, munkahelyeket és a közszolgáltatások színvonalának fejlesztését és kiszélesítését feltételezi – utalt a képviselő arra, hogy a programban többek között szerepel a települések közötti úthálózat felújítása, az internet, a villamosenergia- és az ivóvízhálózat megteremtése is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában