Helyi közélet

2018.07.25. 12:22

Csúcsévjárat csúcsbora

Sárospatak - Egyre több közösség ismeri fel a tokaji borok kínálta lehetőséget.

Sárospatak - Egyre több közösség ismeri fel a tokaji borok kínálta lehetőséget.

Idén is rekordszámú bort neveztek a Sárospataki Hegyközség borversenyére. Összesen 171 bormintát kóstolt végig a hét bírálóbizottság – közölte lapunkkal Jarecsni János, a Sárospataki Hegyközség elnöke. Hozzátette: egyre több közösség ismeri fel a tokaji borokban rejlő lehetőségeket, ezért két további bizottságot is létre­hoztak. Az egyik a pataki öregdiákok borát választotta meg, a másikat pedig a helyi éttermek, idegenforgalomban érdekelt vállalkozások képviselői alkották.

Új kezdeményezés is

A pataki öregdiákok borának hagyományát tavaly élesztették újjá, amelyet valóban egykori sárospataki diákok választanak ki. A nyertes bor egy évig viseli ezt a címet és az egyik helyi étteremben kóstolhatják meg a borszeretők. Az úgynevezett „nyári szezon bora” egy teljesen új kezdeményezés – mondta Jarecsni János. Négy helyi idegenforgalmi vállalkozás úgy döntött, hogy egy-egy kiválasztott borhoz ételt készít, amely egy évig önállóan szerepel az étlapjaikon. Egyikük, Bágyi Péter, a Bodrog Hotel és Wellness igazgatója úgy nyilatkozott: az idegenforgalom folyamatosan fejlődik a térségben és egyre gyakrabban kérnek a vendégek minőségi helyi gasztronómiai különlegességeket. Innen jött az ötlet, hogy szakembereik akár több ételt is a nyár borához társítanak. Ez garancia a vendégeknek arra, hogy kiemelkedő gasztronómiai élményt kapnak a bor és az étel ízeinek összehangolása eredményeként – mondta.

A borversenyen részt vett Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára, aki a borászokat érintő legfrissebb változásokról számolt be egy előadás keretében. Mint elmondta, 2018 a teljes megújulás éve volt a hegyközségek életében, mivel idén zajlottak le a tisztújítások. Mindezek mellett új szakaszába lép a kormánnyal közösen elkezdett bürokráciacsökkentés folyamata, ugyanis az új jövedéki törvény alapján a termelőknek már nincs adatszolgáltatási kötelezettségük a jövedéki hatóság, csak a hegyközség felé, a szakmai szervezet továbbítja a hozzájuk beérkezett szükséges információkat a hatósághoz – mondta.

Tizenegy nagy aranyérmes

A borverseny eredményhirdetését a Makovecz téren megrendezett Sárospataki Borfesztiválon tartották meg. Ezen elhangzott: a bizottságok 11 nagy aranyérmet ítéltek meg, 69 bor kapott arany, 74 ezüst és 16 bronz minősítést. Egy bort oklevéllel jutalmaztak.

A csúcsbor minősítést a hercegkúti Espák Pincészet 2013-as tokaji eszencia bora kapta. A kis családi pincészet borásza, Espák Pál lapunknak úgy nyilatkozott: 2013 egy csúcsévjárat volt, az akkori kiemelkedő aszútermés tette lehetővé az esszencia elkészítését. Ez az első ilyen desszertboruk, ami három évig pihent a pincében, majd utána szűrték át és palackozták.

Száraz bor kategóriában Szabó Dániel 2006-os évjáratú Tokaji Száraz Szamorodni bora, késői szüret kategóriában pedig a Béres Szőlőbirtok és Pincészet 2013-as évjáratú Tokaji Sárga Muskotály késői szüret bora végzett az első helyen, mindkettő nagy arany minősítéssel.


Boros tények

A „Sárospataki Öreg Diákok Bora” címet viseli:

Simkó Pincészet 2015-ös Tokaji Furmint száraz bora

Béres Szőlőbirtok és Pincészet 2017-es Tokaji Sárgamuskotály száraz bora

Götz Pincészet 2017-es Tokaji Furmint félédes bora

A sárospataki „Nyár Bora” a helyi vállalkozások döntése alapján:

Götz Pincészet Tokaji Furmint száraz 2017

Grand Tokaj Tokaji Sárgamuskotály félszáraz 2016

Naár Családi Pincészet Tokaji Sárgamuskotály száraz 2017

Kiss István Pincészete Tokaji Furmint Barrique száraz 2015

ÉM-BSZA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában