Helyi közélet

2018.05.06. 15:04

Jövő nyáron épülhetne a főtér Miskolcon

Miskolc - A városháza egyszerre mutatná be a Szent István tér és a mellé tervezett irodaház terveit.

Miskolc - A városháza egyszerre mutatná be a Szent István tér és a mellé tervezett irodaház terveit.

Milyen lesz Miskolc leendő főtere? Ha minden igaz, hamarosan megtudhatjuk, legalábbis ez derült ki a miskolci önkormányzattól kapott válaszból, amelyet a témában feltett kérdéseinkre kaptunk. Megtudtuk ugyanis, hogy a Szent István teret érintő főtérprojekt megvalósításának tervezett időpontja 2019 június, jelenleg már a közbeszerzési kiírás készül.

Azt, hogy pontosan milyen tervek alapján épül meg a tér, még nem sikerült kiderítenünk. A miskolci önkormányzat sajtóosztálya így hárította kérésünket: a tér és az Avalon Business Center építészetileg egységet alkot, ezért a két projektet a beruházó és a városháza a közeljövőben közösen fogja bemutatni.

Irodaház épül

És itt kell szólnunk néhány szót a tervezett Avalon Business Centerről. Az irodaház az Erzsébet fürdő mögötti parkolót is magába foglaló területre épülne (ezzel úgymond térfala lenne a tervezett főtérnek), ez az az ingatlan, ahol annak idején (sok-sok éve már) szálloda épült volna. Ez nem jött össze, a területet az akkori tulajdonos Ikeron Zrt.-től a Hell cégcsoport vásárolta meg.

Korábban szerettük volna bemutatni az irodaház terveit, de a Hell cégcsoport türelmet kért. Most kiderült, miért: ezt közösen tenné meg a miskolci önkormányzattal.

- HM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában