Helyi közélet

2018.04.11. 10:47

Klipben mesélik el a diákok, miről szól az Óda Miskolcon

Miskolc - A Herman Ottó Gimnázium diákjai a József Attila szobornál forgattak a magyar költészet napjára.

Miskolc - A Herman Ottó Gimnázium diákjai a József Attila szobornál forgattak a magyar költészet napjára.

Péntek délután a lillafüredi függőkertben jártunk, a helyszín József Attilát az Óda című vers megírására ihlette. A Herman Ottó Gimnázium 11/4 osztálya videoklipjével lázasan készült a költő születésnapjára a festői helyszínen, ahol megelevenedett a vers alkotója és ­múzsája, de az egyes részletek és hangulatok szintén emberi alakot öltöttek.

A fiatalok már elég érettek arra, hogy megértsék, milyen mélységekben lehet beszélni a szerelemről." Kiss Zoltán

A szereplőket fiatal kameramanok és fotósok kísérték, akik számára kihívást jelentett a kreatív ötlet megvalósítása. A fiúk és a lányok nagy beleéléssel vállalták az egyes alakításokat, amire már hónapok óta készültek. A napsütéses tavaszi időjárás kedvezett a forgatócsoportnak, de a vízesés zaja elnyomta a szereplők hangját, ezért az eredeti elképzeléshez képest változtatásra volt szükség. Osztályfőnökük, a magyar szakos Kiss Zoltán vállalta a rögtönzött hangalámondást, a terv szerint a gyerekek ezt később felolvasással helyettesítenék.

Rendhagyó értelmezés

A forgatás szünetében a témaválasztásról és a vers jelentőségéről kérdeztük a tanárt.

„Nem csak azért tartom ezt a témát érdekesnek, mert itt született meg a huszadik század legszebb szerelmes verse, amelyről most filmet készítünk, hanem, mert az Óda az erotikus költészet egyik gyöngyszeme. A vers egy szerelmi látomás, amit még a hivatalos szakirodalom is másképpen kezel. Kiemelik a kompozíció nagyságát, hogy milyen zenei szerkesztésmódja van, meg hogy mennyire gyönyörűek benne a költői eszközök, de arról elfelejtenek szólni, hogy ez a testi szerelem víziója a teljes beteljesülésig, és utána a valóságba való visszaérkezésig. Az, hogy ezt tizenhét-tizennyolc éves gyerekeknek kell tanítani, akár arcpirító is lehetne. Pedig ezek a fiatalok már elég érettek arra, hogy megértsék, milyen mélységekben lehet beszélni a szerelemről, és nem csak az égi formájáról. Ha a film elkészül, akkor április 11-én az iskolában mutatjuk be. Így lesz ez egyszerre egy közös osztálymunka, egy rendhagyó irodalomóra és egy rendhagyó versfeldolgozás.”

Vizuális generáció

Megtudtuk, hogy a vállalkozó kedvű osztály a nemrég zajlott Herman-héten kampányfilmjével díjat nyert, de az irodalom és filmművészet összekapcsolásában ugyancsak van már gyakorlatuk. Korábban A jó tanuló felel című Karinthy novellát dolgozták föl. Generációjukra jellemzően, vizuális szemlélettel rendelkeznek. Ők találták ki a jelenlegi kisfilm forgatókönyvét és a kameraállásokat.

Apáti György, az osztály videósa számára új megmérettetés az Óda filmre vitele.

„Eddig inkább fotózással foglalkoztam, de a videózás területén szintén szeretném kipróbálni magam. Ez az első olyan alkalom, hogy komolyan foglalkozom filmezéssel.” A tanár úr jobb keze, Madarász Tamás segített a nézetek és a snittek beállításában a két kamerával.

„Minden évben más-más osztály kapja meg a feladatot, hogy megemlékezzen a költészet napjáról, az idén miénk a feladat. Mi ezt választottuk: kijöttünk ide Lillafüredre videoklipet forgatni. Nem könnyű külső terepen harminc embert folyamatosan mozgatni, de megpróbáljuk úgy megcsinálni, hogy a végeredmény értéket hordozzon magában és valamilyen módon így is tisztelegjünk az ünnepnap előtt.”

A filmet szerdától láthatják a Herman diákjai az iskola honlapján, de a YouTube-on is elérhető lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában