Helyi közélet

2018.03.30. 21:43

Fejlesztik a rendszert, jobb lesz az elvezetés Sajóvelezden

Sajóvelezd - Sok településen van példa arra, hogy tél végén, a hó olvadásakor, vagy egy-egy nagyobb nyári esőzés után a csapadék nem a számára kijelölt helyen távozik, hanem ott, ahol a legkönnyebben utat talál magának. Sajóvelezden a jövőben vélhetően megszűnik az ilyen jellegű probléma.

Két ütemben

A falu önkormányzata több mint 218 millió forint pályázati forrás felhasználásával korszerűsítheti a belterületi csatornarendszerét, valamint javíthatja a patakmeder állapotát. A két ütemben megvalósuló fejlesztés első felében – több mint 131 millió forintból – majd’ négy kilométer belterületi csatorna épül, a patakmeder rendezés pedig 358 méter hosszan történik meg. Ez utóbbi folytatódhat tovább a második ütemben, további fél kilométer hosszan, több mint 81 millió forint felhasználásával.

A beruházás jelentősen hozzájárul a település környezetbiztonságának növeléséhez, környezeti állapotának javításához, valamint a további káresemények megelőzéséhez.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában