Helyi közélet

2018.02.21. 14:52

Folytatják a 3-as főút mellett a benzinkútépítést

Miskolc - Mégis befejezik az épületet, így újra fedél nélkül a pár.

Miskolc - Mégis befejezik az épületet, így újra fedél nélkül a pár.

A közelmúltban számoltunk be róla, hogy félbemaradt a József Attila utcán, a Szondy György utcai kereszteződéstől nem messze a korábbi bontások után üresen maradt telken kezdődött építkezés.

Az épület formájából, kialakításából hamar nyilvánvalóvá vált, hogy benzinkút épül, amelyből viszont úgy tűnt, hogy nem lesz semmi.

Beleköltöztek

Az építkezés ugyanis egyszer csak megállt, majd hamarosan gaz verte fel a területet és félő volt, hogy hamarosan az épület állaga is romlani fog. Jelenleg a falak állnak a közműbeállásokkal, illetve az előtér vastraverze. Az épület mögött hatalmas gödör, az alja kibetonozva – ide tervezték vélhetően a tartályokat.

Ahogy beszámoltunk arról is, hogy a terület, illetve az épülettorzó nem maradt kihasználatlan a télen, hiszen egy hajléktalan pár „költözött be”, és egy sátorban húzta meg magát a szél- és esővédett területen.

Ha nagy hideg volt, rossz ruhákból, hulladékból tüzet is gyújtottak, hogy melegedni tudjanak – egy ilyen alkalommal a tűzoltóságot is kihívta valaki, féltve az épületet. A napokban azonban a párnak tovább kellett állnia, ugyanis múlt péntekre munkagépek vonultak fel a területen és elkezdtek dolgozni.

Már dolgoznak

Gyomtalanítanak, egyengetik a területet, és abból következtetve, hogy kiszolgáló konténerek is kerültek a telek szélére, úgy tűnik, hogy most már folytatódhat a beruházás és mégiscsak gazdagodik a terület, illetve a város egy új kereskedelmi egységgel.

ÉM-HI


[related-post post_id="3736803"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában