Harminc színész egyszerre veszi a levegőt

Miskolc - „Elejétől a végéig ritka inspiratív próbafolyamat volt. ” Interjú Tenki Dalma színművésszel, a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjával.

Mindig tanul magáról új és újabb dolgokat. Vallja, ma már tisztábban és megfontoltabban lát helyzeteket, és érik, jelenleg a színházi serdülőkorban tart, ami számára most ideális. Tenki Dalmával, a Miskolci Nemzeti Színház színészével beszélgettünk.

A Kivilágos kivirradtig volt az első miskolci szerepeinek egyike. Az előadás nemcsak helyben, de országosan is siker volt. Van emögött titok, mi az, amit a benne játszó színészek éreztek, megéreztek, amire ráéreztek?

Tenki Dalma: Az első pillanattól kezdve lehetett érezni valami elementáris erőt a csapatban és Gábor (Rusznyák Gábor rendező. – A szerk.) működésében. Elejétől a végégig ritka inspiratív próbafolyamat volt. Ráadásul az első Miskolcon, és kimondottan örültem, hogy Gábor rendezi, mert vele már dolgoztam Kaposváron. A darabhoz Kovács Marci írta a zenét, az egyetemen ő volt három évig a zenészmesterség-tanárom, így vele is megtaláltam hamar a közös hangot. A legnagyobb meglepetést azonban a miskolci társulat okozta, akiket akkor még nem ismertem, de hihetetlen odaadást és dolgozni akarást tapasztaltam náluk, ami nagyon kellett ehhez az előadáshoz. Olyan figyelem és összhang volt végig Gábor és a csapat között, ami nagyon ritka. Azt gondolom, hogy a Kivilágos kivirradtignak van egy olyan belső levegője a színpadon, amit csak mi ismerünk és tudunk vezetni. Majdnem harminc színész egyszerre veszi a levegőt, mérhetetlenül figyelnek egymásra. Ez a különleges a színházban, olyan mint egy varázslat.

A most játszott szerepek közül melyik áll önhöz a legközelebb? És melyik az, amibe több munkát kellett tenni, mélyebbre kellett ásni önmagában?

Tenki Dalma: Mindegyik szerepet megpróbálom minél közelebb hozni magamhoz, de persze mindig van személyes kedvencem. Idén eddig két bemutatóm volt, és mindkettő a kedvencem lett. Ilyen még nem volt eddig. A kaukázusi krétakör előadás újra csak ritka koncentrált csapatmunka volt, a Marica grófnő mesés világa pedig azonnal beszippantott, úgyhogy mindkét előadás a szívem csücske. A most próbált Ilma, a Csongor és Tündében, szintén kedvenccé kezd válni…

Tenki Réka, a testvére is színész. Van rivalizálás, kapnak egymástól, adnak egymásnak tanácsot, megnézik egymás darabjait, filmjeit?

Tenki Dalma: Soha nem volt köztünk rivalizálás, és nem is lesz. Szeretetben és egymás megbecsülésében nőttünk fel arra törekedve, hogy elfogadjunk mindenkit olyannak, amilyen. Mai napig meglep, amikor az áskálódás beférkőzik a színházi életünkbe, bármilyen formában. Természetesnek gondolom, hogy a saját testvéremmel eszünkbe se jut, sőt inkább ellene megyünk a sztereotípiáknak és segítjük egymást, ha valakik bántják egyikünket, a másikunk attól megvédi. Sok mindenben különbözünk, de nagyon szeretjük egymást, és mind szakmai, mind magánéleti dolgokat megbeszélünk. Természetesen büszke vagyok rá, amiben tudom megnézem, ahogy ő is engem, mindig fontos a véleménye.

Egyik kolléganője dicsérte a miskolci közönséget, kiemelve nyitottságukat. Ön hogy érzi, valóban más a miskolci közönség? Valóban itt mást, többet megengedhet magának a színház, a színészek?

Tenki Dalma: Miskolc előtt Kaposváron, Debrecenben, Budapesten független színházban és a Nemzeti Színházban játszottam. Én nem szeretnék ennyire konkrétan különbséget tenni a nézők között, szerintem minden magyar ember, aki színházba jár, nyitott és kíváncsi az újra, és megbecsülik, ha valami kimondottan különlegeset és számukra tetszőt látnak. Én ezt Debrecenben és Kaposváron is tapasztaltam. Azt gondolom, hogy a közönség szeretete tőlünk függ, ez várostól független. A miskolci közönség nagyon befogadó, és mérhetetlenül szeretik a színházat. Ez viszont a színház minőségének, szakmaiságának köszönhető, amiért Miskolcon a színház vezetése és a színészek is maximálisan tesznek. A miskolciak ezt megbecsülik, hálásak érte.

Önnek milyen a jó rendező, aki hagyja járni egy úton, vagy aki megmondja hogyan lépjen?

Tenki Dalma: Ez egy adott szereptől és a rendezőtől is függ. Mindig más segít nekem, de az biztos, hogy színészként meg kell keresnem, mi fontos nekem az adott szerepből és az előadásból.

Melyik volt a legnehezebb előadása Miskolcon?

Tenki Dalma: A Bakkhánsnők. Az első próbafolyamatom volt itt, ami az új évadhoz kötött, és nagy szerepem volt benne. Talán azért tartom mérföldkőnek, mert a miskolciak ebben láthattak először, és emiatt nagy felelősséget éreztem. Megfelelni a nézőknek, az itteni színészeknek és persze a rendezőnek is. Nagyon izgultam, és ez az izgalom egyik Bakkhánsnők előadásnál sem múlt el, mindig olyan volt, mintha az elsőt játszanám.

Hogy érzi magát Miskolcon?

Tenki Dalma: Egyre otthonosabban, azt hiszem teljesen megnyíltam a színházban, és ez nagyon fontos számomra, mert ezt tavaly még nem éreztem, kellett egy év, hogy beilleszkedjem. Úgy érzem, sikerült. Szakmailag pedig, amit a Kivilágos kivirradtig előadás, vagy a Mi osztályunk sikere adott számomra, a Bakkhánsnők félelme, a La Mancha jó hangulata, a Marica vagy A kaukázusi örömjátéka boldogsággal tölt el. A várost sajnos még mindig nem sikerült feltérképeznem, de folyamatban van…

Korábban azt nyilatkozta, az előző év saját maga tanulása volt, az idei év miről szólt?

Tenki Dalma: Mindig tanul magáról új és újabb dolgokat az ember, idén sincs ez másképp. Az biztos, hogy tisztábban és megfontoltabban látok helyzeteket, és érek…A színház számomra egy érési folyamat, jelenleg a színházi serdülőkorban tartok…Ez így most nagyon ideális.

- N. Szántó Rita -

A tények

Előadások, amelyekben a miskolci közönség Tenki Dalmát ebben az évadban láthatja majd: Kivilágos Kivirradtig, La Mancha Lovagja, A mi osztályunk (16), Marica grófnő, Csongor és Tünde, Györgyike drága gyermek, A kaukázusi krétakör, Ruy Blas.

[related-post post_id="3694063"]

[related-post post_id="3692530"]