Helyi közélet

2017.11.06. 19:50

Városmarketing verseny kezdődött Miskolcon

Miskolc - Harminchat város és tizenhét egyetem vesz részt az ötödik alkalommal megrendezett országos városmarketing versenyen, amely a Miskolci Egyetemen kezdődött meg - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Miskolc - Harminchat város és tizenhét egyetem vesz részt az ötödik alkalommal megrendezett országos városmarketing versenyen, amely a Miskolci Egyetemen kezdődött meg - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az egyetem marketing és turizmus intézetének kezdeményezésére indult verseny célja az elméleti, gyakorlati szakemberek és a szakmát tanuló egyetemisták részvételével a városok marketingjét segítő új kreatív megoldások kidolgozása, a városok népszerűsítése, hosszú távú együttműködések kialakítása.

Piskóti István egyetemi tanár, a verseny főszervezője az MTI-nek azt mondta: a hatvanegy, egyenként háromtagú hallgatói csapat azt vizsgája, hogyan támogathatja a marketing, azon belül a digitális, online marketing az infokommunikációs technológiákra épülő városfejlesztést, a konkrét projekteket, a kommunikációt, az imázs- és márkaépítést, az okos várossá válást.

Hozzátette, a városmarketing verseny most a smart city - smart marketing témában zajlik, arról szól, hogy a digitális marketing hogyan tudja segíteni a városok "okossá" válását.

Mint mondta, a verseny féléves - augusztustól decemberig tartó - szakmai program, amely az elmúlt években egy igazi oktatási-tudományos együttműködési rendszerré vált, a hallgatók megtanulják, hogy a városokban miként kell alkalmazni a tudásukat.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában