Helyi közélet

2017.11.12. 11:46

Új közösségi színtér épült Szögligeten

Szögliget - Megújult a művelődési ház, és fedett szín­padot, valamint nézőteret építettek.

Szögliget - Megújult a művelődési ház, és fedett szín­padot, valamint nézőteret építettek.

Ünnepi műsorral avatták Szögligeten a megújult és kibővült kulturális, valamint közösségi teret. Az önkormányzat ugyanis tízmillió forint kormányzati támogatáshoz jutott kompenzációként, mivel tartozása nem lévén nem részesült az adósságkonszolidációból. Ebből az összegből pedig a művelődési házat fejlesztették.

A színpad építését a közmunkaprogramban valósítottuk meg." Üveges Attila

– Szigetelést és új homlokzatot kapott az épület, kicseréltük a nyílászárókat, illetve a fűtési rendszerét összekötöttük a községházával, annak a modern kazánjával. A művelődési ház hátsó zárt udvarába pedig fedett színpadot és nézőteret építettünk, amelyet viszont már teljes egészében a közmunkaprogram keretében, saját dolgozókkal valósítottunk meg – mondta el Üveges Attila polgármester.

Az új, fedett közösségi teret többfunkciósan használják, így elkészülte óta már sporttábornak is helyet adott, de a piacok is ideköltöztek. Ez a beruházás majd négymillió forintba került, és az ünnepélyes átadására is sort kerítettek októberben. A műsorban felléptek a helyi művészeti iskolások, a Vox Mirabilis Kamarakórus Zemlényi Katica vezényletével, illetve a Császta Néptáncegyüttes.

- ÉM-HI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában