Helyi közélet

2017.10.01. 20:18

Elhunyt Kerékgyártó László

Miskolc - A Miskolci Nemzeti Színház volt gazdasági vezetője életének 87. esztendejében távozott az élők sorából.

Miskolc - A Miskolci Nemzeti Színház volt gazdasági vezetője életének 87. esztendejében távozott az élők sorából.

A szomorú hírt a színház közleményben hozta nyilvánosságra szombaton: Kerékgyártó László életének 87. esztendejében 2017. szeptember 29-én elhunyt. Temetéséről később intézkednek.

Kerékgyártó László kötődése a miskolci színházhoz gyermekkorában kezdődött és élete végéig tartott: 67 évig dolgozott a Miskolci Nemzeti Színházért. Szinte az egész életét a teátrum falai között töltötte, előbb „színházi gyerekként”, hiszen édesanyja a színház kellékese volt, majd érettségi után a gazdasági osztályon kapott munkát. Gazdasági igazgatóként évtizedekig a legközelebbi munkatársa volt a mindenkori igazgatóknak és művészeti vezetőknek. Munkája közben mindig a színház művészi feladatait tartotta elsődlegesnek. A társulattal, rendezőkkel, színészekkel, műszakkal baráti viszonyt ápolt.

1988-tól régi barátja, Lendvay Ferenc hívására a kecskeméti Katona József Színház gazdálkodását irányította három éven át. Nyugdíjba vonulása után, 1991-ben visszatért Miskolcra. Előbb a színház műsorszerkesztőjeként és tanácsadójaként, 2002-től a színházi archívum gondozójaként adta át felbecsülhetetlen értékű tapasztalatait az utána következő nemzedékeknek.

Egészen fiatalon kezdte gyűjteni a színháztörténeti dokumentumokat, az értékes gyűjtemény később a Színészmúzeum adattárát gyarapította, ő pedig sokáig aktívan részt vett a programok előkészítésében – tudatta a Miskolci Nemzeti Színház.

- ÉM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában