Helyi közélet

2017.10.11. 18:31

„Csak jót tudok mondani a nyugdíjas munkavállalókról”

Borsod-Abaúj-Zemplén - Nyáron kezdte meg működését a Keleti Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Nyáron kezdte meg működését a Keleti Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet.

A szövetkezet egyrészt a dolgozni vágyó nyugdíjasoknak, másrészt a munkaerőhiánnyal küszködő cégeknek is segít. Az első tapasztalatok után a rendszer működőképességét kutattuk.

Több évtizedes termelésben szerzett tapasztalattal is érkeztek hozzánk munkavállalók." Róka Attila

„Több évtizedes termelésben szerzett tapasztalattal is érkeztek hozzánk munkavállalók, amit hasznosítani tudtak nálunk. Csak jót tudok mondani a nálunk megforduló nyugdíjasokról – árulta el érdeklődésünkre Róka Attila, az EKO Konzervipari Kft. termelésvezetője.

Mint megtudtuk tőle, a nyár óta folyamatosan 12–14 nyugdíjas munkavállalót alkalmaztak a Keleti Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet segítségével. Július 1-jén lépett hatályba a törvény, amely lehetővé teszi az öregségi nyugdíjban részesülők kedvezményes foglalkoztatását. A rendszer az iskolaszövetkezetek mintájára épült fel, azaz ugyanolyan rugalmasan lehet nyugdíjas munkavállalókat alkalmazni, mint diákokat. Egyre több cég él a lehetőséggel.

Jól dolgoznak

„Mint minden fenntarthatóan gazdálkodó vállalkozás, mi is szeretnénk minél költséghatékonyabb működést biztosítani, és mivel a nyugdíjas munkavállalók foglalkoztatása a diákokéhoz hasonlóan kedvező, plusz jól dolgoznak, mi biztosan előnyben részesítjük ezt a megoldást a jövőben is” – jelentette ki Róka Attila.

Első lépésben a nyári időszakban foglalkoztatott 45–50 diák munkavállaló pótlására igényeltek nyugdíjas dolgozókat a Keleti Szomszédoktól, hiszen az iskolakezdés után a tanulók már kevésbé vállaltak munkát.

„Szívesen látnánk a sorainkban még több nyugdíjas munkavállalót” – jegyezte meg a termelésvezető a pozitív tapasztalatai birtokában.

Ami a költséghatékonyságot illeti, egy cégnek nagy könnyebbséget jelent, hogy akár napról napra is módosíthatja a munka mennyiségének függvényében, hogy éppen mennyi nyugdíjas munkavállalóra van szüksége, ráadásul sem a toborzás, sem az adminisztráció terheivel nem kell foglalkoznia. Ennél is lényegesebb, hogy a Keleti Szomszédok szolgáltatását költségként elszámolhatja.

„Arra sem elég…”

Anyagilag nemcsak a munkáltatók, hanem a munkavállalók szemszögéből is kedvező a Keleti Szomszédok által nyújtott lehetőség. Ha ugyanis a szövetkezeten keresztül vállal munkát egy nyugdíjas, a megkeresett fizetéséből mindössze a 15 százalék személyi jövedelemadó kerül levonásra, tehát több pénz marad a zsebében, másrészt teljes egészében megtarthatja a nyugdíját is.

„Nekem havonta 60 ezer forint a nyugdíjam. Ez még arra sem elég, hogy tisztességesen levegőt vegyek. A bankoknál nem kapok hitelt sem, pedig jön a tél, és mindkét kazánom tönkrement – panaszolta Szabó Józsefné, aki a Keleti Szomszédok segítségével jutott munkához. – Amikor megláttam az újságban, hogy nyugdíjas munkavállalókat keresnek, egyből jelentkeztem a megadott telefonszámon. Én nem kérek ingyen semmit, jó lehetőség ez a keresetkiegészítésre.”

Szabó Józsefné esete nem egyedülálló, a Keleti Szomszédok kutatásai szerint a régióban mindössze 70 ezer forint az átlagos nyugdíj, ami azt jelenti, hogy sokan ennél is kevesebb pénzből kénytelenek megélni. Nekik jól jön a pluszkereset, a cégeknek pedig nagy szükségük van a munkájukra, ugyanis a KSH legfrissebb felmérései szerint történelmi csúcsot döntött Magyarországon a munkaerőhiány. Jelenleg 48 460 betöltetlen álláshely van hazánkban, ami tízezerrel több, mint egy évvel korábban.

Odafigyelnek rájuk

Sokakban felvetődik a kérdés, hogy az idősebb munkavállalók hogyan bírják erővel. Róka Attila szerint teljes értékű munkaerőnek számítanak.

„A fizikailag komolyan megterhelő munkát nem rájuk osztottuk, de ne úgy képzelje el senki, hogy különálló nyugdíjascsoportok dolgoztak a gyárban. Nem, ugyanúgy együtt munkálkodtak a többiekkel, és megállták a helyüket” – számolt be a termelésvezető.

Fontos, hogy a nyugdíjasok is beiktathatnak pihenőnapokat, ha szükségét érzik ennek. Csak annyi munkát kell elvállalniuk, amennyit szeretnének.

„Előfordult már, hogy jeleztem a Keleti Szomszédoknak, hogy pihennék egy napot. Ebben a korban már vannak korlátai az embernek, de egész életemben keményen dolgoztam, nem félek a munkától. Van, hogy csak heti három napot bírok, máskor ötöt is; néha jólesik beiktatni egy-egy nap szünetet. Hála ég, ezt gond nélkül megtehetem” – árulta el Szabó Józsefné.

A Keleti Szomszédok pedig várja az érdeklődő cégek és nyugdíjasok jelentkezését egyaránt.

- ÉM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában