Helyi közélet

2017.08.22. 12:43

Évadot nyitottak a miskolci szimfonikusok

Miskolc - Különleges, sokszínű programot ígér az új évadra a Miskolci Szimfonikus­­­ Zenekar.

Miskolc - Különleges, sokszínű programot ígér az új évadra a Miskolci Szimfonikus­­­ Zenekar.

Bérletes és bérleten kívüli koncertek, budapesti fellépések, külföldi turnék. A Miskolci Szimfonikus Zene­kar most kezdődő évada is színes, változatos zenei programot ígér az igényes zenét kedvelő közönségnek. Az évadnyitó társulati ülésen Szászné Pónuzs Krisztina, a zenekar ügyvezetője beszámolt arról, hogy a hangversenybérletek iránt nőtt az érdeklődés tavaly óta, sőt egy-egy koncertre is szívesen váltanak jegyet az emberek. Sokszínű, változatos programot kínálnak a közönségnek. Elmondta azt is, a nyáron sikerült felújítani a Malom, azaz a zenekar székházának próbatermét, kifesteni az alsó szintjét és két értékes hangszert is tudtak vásárolni. A miskolci koncertek mellett többször szerepelnek majd Budapesten, saját szervezésben és meghívásra is, fellépnek az Erkel Színházban, a Művészetek Palotájában, valamint két koncertet adnak majd az Olasz Intézetben. A belföldi koncertek mellett idén is szerepelnek majd külföldi színpadokon. Februárban Franciaországba utaznak, ahol a Champs-Élysées Színházban muzsikálhatnak, de folynak a tárgyalások egy őszi athéni turnéról is.

Ősbemutatók

Gál Tamás, a zenekar művészeti vezetője elmondta, mindig nagy feladat a bérletstruktúra, a koncertkínálat kialakítása.

„Meg kell találnunk az egyensúlyt a népszerű és közkedvelt darabok és a kortárs, új alkotások között. Idén is a különlegesség, a sokszínűség és a közönség igényeinek kielégítése volt a fő cél. A neves vendégkarmesterek és szólisták mellett, fiatal tehetségek is helyet kaptak a bérletműsorban. Lesznek nagyszerű ősbemutatóink és színvonalas, nem mindennapi hangversenyeink is”, tette hozzá Gál Tamás. Hozzátette: több ötlete is van azzal kapcsolatban, hogy a bérletes hangversenyeken kívül még milyen programokkal lehetne megújítani az évad kínálatát. Már tárgyalásokat is kezdeményezett ötleteiről, de részleteket majd csak akkor árul el, ha a tárgyalások sikerrel végződnek.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában