Helyi közélet

2017.08.14. 15:09

Borsodi Vágta: Lópaták dobogása verte fel a mező csendjét

Hernádkak - Ötödik alkalommal rendezték meg a Borsodi Vágtát szombaton Hernádkak-Belegrádon.

Hernádkak - Ötödik alkalommal rendezték meg a Borsodi Vágtát szombaton Hernádkak-Belegrádon.

Ebben az évben tizennégy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település lovai mérhették össze erejüket az előfutamban, a délutáni döntőbe pedig az előfutamok első helyezettjei kvalifikálták magukat. A rendezvény fővédnöke Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja volt.

Sikerült megszorongatnunk a verseny titkos favoritját." Kerekes Bence

Bendes Csaba elővágta-igazgató az ünnepélyes megnyitón köszönetet mondott a helyi főszervezőnek, Balogh Bélának és családjának, akik ebben az évben is remekeltek.

– Egyre jobban közeledünk a budapesti Nemzeti Vágtához, hiszen ez a tizenegyedik elővágta ebben a szezonban, a tizenhatból. A hazaiakon kívül négy határon túli rendezvényen is túl vagyunk, hiszen a székely, a felvidéki, a vajdasági és a Mura-vidéki vágták is megvoltak már – tájékoztatta a hőségben is szép számmal jelen lévő látogatókat.

A Nemzeti Vágta és a mögé felsorakozó előfutamok célja az, hogy népszerűsítsék a lovaglást, a lovas sportot, a lótartást, és azt, hogy egy újabb közösségi és nemzeti élménnyel ajándékozzák meg a résztvevőket.

Kecskeméti huszárok

Kun Attila hagyományőrző huszárkapitány és csapata, Balogh Imre őrmester, Halász László és Horák Zsolt közhuszárok egy hatalmas fa árnyékába húzódtak be Herceg, Kati, Kitti és Szélvész nevű lovaikkal.

– Kecskemétről érkeztünk és a feladatunk a versenyzők felvezetése egy díszkörrel, délután pedig egy történelmi csatajelenet előadása a Veresegyházról és Vácról érkezett gyalogos huszárokkal és egy ágyúval kiegészülve – tudtuk meg a Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesületének vezetőjétől.

Rutinos versenyző

Kerekes Bence és a bátyja negyedik alkalommal indultak, saját lovaikkal (May Day és James­­­ Bond) a Borsodi Vágtán.

– A lószeretetet édesapámtól örököltük. Nagyon jól éreztem magam, koncentráltam és sikerült azt lovagolni, amit elterveztem. Kedvezőtlen helyzetből indultunk May Dayjel (a szélső, négyes pályáról), ezért az volt a célom, hogy az egyes pályán futó – a verseny titkos favoritjának számító – Galileo mögé berajtoljak, ami sikerült is, ráadásul kicsit megszorongattuk és nem maradtunk le nagyon mögötte – nyilatkozott az elővágta után az elégedett lovas.

Igazi lovas lány

A hatéves Emma édesanyjával érkezett a vágtára.

– Két éve lovagolok és én is nagyon szeretek vágtázni. A kedvenc lovamat Zeusznak hívják – mesélte.

A Borsodi Vágta győztesei

A kishuszár futamon a bőcsi Kiss Roxán és Sólyom nevű lova voltak a legügyesebbek.

Az V. Borsodi Vágtát a taktaharkányi Bugyik Imre nyerte (Balu Gidrán-1) Írisz nevű lovával. Rajta kívül a Mád és Bőcs színeiben induló ló–lovas párosok teljesítettek a legjobban. A megyét ők képviselik a Nemzeti Vágtán szeptember 16-án és 17-én Budapesten.

Érdekesség, hogy hat éve Hajas László is egy gidrán fajtájú lóval (Gidrán), Somlyóval nyerte meg a celebfutamot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában