„A zene valami olyat nyújt az embernek, amitől jobb lesz ő maga is”

Miskolc - Nyíri Zsolt lett az idén az Év Zenésze a Miskolci Szimfonikus Zenekar társulatának szavazata alapján.

– Nagy-nagy meglepetés és óriási öröm volt már az is, hogy egyáltalán jelöltek a díjra. Azt nem tudnám megmondani, hogy a társulat miért gondolt rám, de ez igazi meglepetés és elismerés – fogalmazott Nyíri Zsolt, aki az idén elnyerte az Évad Zenésze Díjat a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagjainak szavazata alapján.

Viccesen megjegyezte, lehet, hogy azért szavaztak rá, mert nem értenek hozzá, de ezt csak tényleg viccnek szánta.

Mert a muzsikára mindenkinek szüksége van." Nyíri Zsolt

– Igazából teszem a dolgomat. Ugyanúgy, ahogy a zenekar többi tagja. De egyébként nem én voltam az egyetlen jelölt, a végén pedig egy-két szavazaton múlott, hogy kié lesz a díj. Nem azért dolgozom, hogy elismerést kapjak. Ennél sokkal nagyobb öröm, hogy olyan munkahelyem van, ahová szeretek bemenni, jó együtt dolgozni a kollégákkal. Ahol a munka nem nyűg, hanem öröm. Ez számomra rendkívül fontos, hiszen sok-sok órát töltünk együtt közös zenéléssel.

Szalonzene

Zsolt, mint általában minden zenész, gyerekkorában kezdte el a zenetanulást.

– Az édesanyám zongora­tanár, az édesapám is tud zongorázni, a nővérem és a bátyám is jártak zeneiskolába, így hát egyértelmű volt, hogy én se maradok ki a muzsikálásból. Az Egressy Béni Zeneiskolában kezdtem el hegedűt és zongorát tanulni.

Nem voltam az a fajta gyerek, aki 3-4 órát gyakorol naponta, de azért azt szerettem, ha valamit megtanultam, és az már szépen szólt. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanultam tovább, ott végeztem hegedű szakon. Végig maradtam a zenei pályán, Szegeden, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szereztem diplomát.

Már a főiskolai évek alatt besegítettem a Szegedi Nemzeti Színház zenekarában, és be-beültem a város szimfonikus zenekarába is. Diplomaszerzés után azonban szembesültem azzal, hogy a zenészek megbecsültsége igencsak alacsony. Ezért gondoltam egyet, és kimentem Németországba, tulajdonképpen pénzt keresni. Szalonzenekarokban játszottam, amit egyáltalán nem szégyellek.

Bár sokan lenézik a szalonzenekari műfajt, de én nem bántam meg, mert nagyon sokat tanultam azok alatt az évek alatt. Például, hogy váratlan helyzetekben hogyan találja föl magát az ember. Ha elfújta a szél a kottát, nem lehetett abbahagyni a játékot, zenélni kellett tovább.

És komoly feladat volt a zenekart vezetni is. A szalonzenekaroknak nincs karmesterük, az egyik hegedűs állva játssza a saját szólamát, közben adja a tempókat. Először gond volt a nyelvvel is. Bár érettségiztem németből, de köztudott, hogy akkor tud az ember jól megtanulni egy idegen nyelvet, ha annak van valamilyen célja is – mesél a németországi évekről Zsolt.

Három gyerek

Amikor 30 éves lett, elgondolkodott: itt van egy idegen országban, teljesen egyedül, nincs más az életében, csak a munka, ez nem jó így. A főnökétől kért két év fizetés nélküli szabadságot. Azt mondta, hazamegy megnősülni. És így is lett. Hazautazott Miskolcra azzal, hogy megkeresi a párját és családot alapít. A színház zenekarában hirdettek akkor próbajátékot. Zsolt elment, bekerült a zenekarba. Ott ismerkedett meg a párjával, aki azóta a felesége lett, és 3 gyermekük is van már, akik 8, 6 és másfél évesek. A nagyobbak már ismerkednek a zenével, a nagymamájuk, azaz Zsolt édesanyja tanítja őket zongorázni.

– Mindig azt mondom nekik, a zongorázás nem kötelező. Nem gyakorolni kell, csak játszani, mert az örömet okoz, ha szépen szól a hangszerünk. Úgy gondolom, bármi lesz az emberből, az jó, ha tud zenélni. Ez a régi korokban is természetes volt. Lehet persze zene nélkül is élni, de akkor szegényebb lesz a világ.

Mert a muzsikára mindenkinek szüksége van: az orvosnak, a mérnöknek, a vízvezeték-szerelőnek is. Mert a zene valami olyat nyújt a léleknek, amitől jobb lesz az ember munkája, jobb lesz az ember maga is – vallja Zsolt.

Szólamvezető

Majd azzal folytatja, hogy neki a család mindennél fontosabb, ez az életében az első, ez ad neki erőt. Nagyon szeret muzsikálni is, de ha választania kellene, akkor a zenélést feláldozná a családjáért.

Zsolt jelenleg a Miskolci Szimfonikus Zenekar I. hegedű szólamának egyik szólamvezetője. Azt mondja, ez a feladat felelősség, de ugyanakkor lehetőség is.

Van egy magántanítványa is. Furcsa módon nem gyerek, hanem felnőtt. Mint mondja, nem ritka, hogy valaki felnőtt korában szeretné beteljesíteni régi álmát, és megtanulni valamilyen hangszeren.

– A felnőttekkel teljesen más dolgozni, mint a gyerekekkel. Mert a felnőttek önszántukból járnak hegedülni, és nagyon akarnak. Szépen is haladnak egyébként – jegyzi meg Zsolt.

- Hegyi Erika -