Helyi közélet

2017.06.30. 12:08

Rendőrök kapták rajta az ózdi kaputolvajt

Ózd - Tetten érték a rendőrök azt a férfit, aki Ózdon egy családi ház vaskapuját akarta elvinni.

Ózd - Tetten érték a rendőrök azt a férfit, aki Ózdon egy családi ház vaskapuját akarta elvinni.

Lakossági bejelentés alapján június 29-én 8 óra körül intézkedtek az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei a Katona József úton, ahol találtak egy talicskát rajta egy vaskapuval. Pár méterrel arrébb pedig a vasszerkezet párja volt a fűben letéve. A járőrök észlelték, hogy egy férfi a kapun belül tevékenykedik, akit ellenőrzés alá vontak.

A férfi többek között elmondta, hogy a tulajdonos engedélyével cseréli le a kaput. Mint utóbb kiderült, hogy ez nem volt igaz, mint ahogy az általa bemondott név sem.

A férfi ellenállása nem sokáig tartott, s még a helyszínen beismerte tettét.

Az Ózdi Rendőrkapitányságra előállított Cs. Tamás 22 helyi lakossal szemben a hatóság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában