Helyi közélet

2017.04.26. 09:17

Kerekdomb Fesztivál: az idén kétszer Tállyán

Miskolc, Tállya - A fesztiválon egyforma hangsúlyt kap a kultúra, a sport, a gasztronómia és persze a bor.

Miskolc, Tállya - A fesztiválon egyforma hangsúlyt kap a kultúra, a sport, a gasztronómia és persze a bor.

A tállyai parasztházak és nemesi kúriák udvarait színházi előadások és kortárs költők töltik meg kultúrával június 16. és 18. között, és szeptemberben is. A fellépők közt lesz Fábián Juli & Zoohacker, Jónás Vera Experiment és Szalóki Ági, Palya Bea és zenekara is. De fellép a Momentán Társulat és a Nézőművészeti Kft. tagjai, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László. A kulturális programok mellett tematikus borsétákra, biciklitúrákra és maratonra is indulhatnak a látogatók. Mindezt Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Nonprofit Kft. program- és marketingigazgatója mondta keddi sajtótájékoztatójukon.

– A fesztivál alapításakor az volt a célunk, hogy Tállyát újra örökségeihez méltó helyre emeljük, hogy minél szélesebb körben megmutassuk, milyen kincseket rejt a tokaji borvidék – ezt Márton-Kováts Krisztina, a Tállyáért Egyesület alapítója emelte ki. Hangsúlyozta, a fesztivál alatt nyitva lesznek a helyi boros pincék, a gasztronómia szerelmeseit pedig izgalmas bor-étel párosításokkal várják.

„Programkínálatunkban helyet kapnak fiatal költők, írók, lesz filmvetítés és színes koncertzenei kínálat – sorolta Szabó Réka, a fesztivál produkciós menedzsere. – Mivel a rendezvény gyermekbarát, ezért kreatív gyermekprogramokat is szervezünk.”

Sportprogramok mindenkinek

A Kerekdomb rendezvény sportprogramjaiért Hrutka János válogatott labdarúgó felel, aki a sajtótájékoztatón ismertette, hogy lesz félmaraton, bringafutam, illetve a kicsiknek gyerekfutam.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában