Helyi közélet

2017.03.17. 16:04

Közösen segítik őket egyetemi diplomához

Miskolc - Újabb együttműködési megállapodást írtak alá a hátrányos helyzetű hallgatók érdekében.

Miskolc - Újabb együttműködési megállapodást írtak alá a hátrányos helyzetű hallgatók érdekében.

Kiegészítő együttműködési megállapodást írt alá ünnepélyes keretek között a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégiuma és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara csütörtökön. A Miskolci Egyetemmel 2012. június 7-én kötött eredeti együttműködéshez most kiegészítő megállapodás készült, amelynek célja az aláírók beiskolázási tevékenységének kölcsönös segítése. A felvételi előtt álló középiskolás diákok így egy­aránt megismerhetik mindkét intézmény lehetőségeit, azaz nemcsak a földtudományi képzési palettáról tájékozódhatnak, hanem a hátrányos helyzetű diákok is útmutatást és támogatást kaphatnak a felsőoktatási tanulmányaik elvégzéséhez. Ez a támogatás a szakkollégium részéről elsősorban kollégiumi elhelyezésből, ösztöndíjból, nyelvi és felzárkóztató órákból, az egyetem részéről pedig oktatói-mentori tevékenységből áll. Mindezek mellett a kar a szakkollégium vezetőit bevonja az esély­egyenlőséggel kapcsolatos programjaiba is, annak érdekében, hogy a roma származású és a hátrányos társadalmi helyzetű hallgatók érdekei megfelelő súlyt kapjanak a kar képzési stratégiájában.

Az eddigi közös együttműködés keretében a Műszaki Földtudományi Kar részéről összesen 8 oktató vett, illetve vesz részt a jövőben is a szakkollégium diákjainak mentorálási munkájában. A kiegészítő megállapodás közvetetten két országos felsőoktatási célt is szolgál, a mérnökhallgatók számának növelését és a hátrányos helyzetű térségekben, családokban élő diákok esélyegyenlőségének megteremtését. Régiónkban mindkét cél megvalósítása az országosnál is jelentősebb feladat, az átlagosnál több energiát igényel – hangzott el.

A Miskolci Egyetem részéről prof. dr. Torma András rektor és prof. dr. Szűcs Péter dékán, a Miskolci Egyházmegye részéről dr. Orosz Atanáz megyéspüspök, a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium részéről pedig Makkai László igazgató írta alá a megállapodást.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában