2017.01.12. 19:33

„Az igazság odaát van. Ha már nem ismerhetjük meg, mesélek róla”

Miskolc - Mason Murray már gyerekként is ontotta a történeteket. Nem a dédmama mesélt, hanem ő neki. Interjú: Zibriczki Zoltánnal, azaz Mason Murray íróval.

A közelmúltban jelent meg Zibriczki Zoltán (vagy ahogy egyre ismertebbé válik a neve, Mason Murray) harmadik thrillere Visszatérő végzet címmel. A civilben közlekedési mérnök írót sokan meghökkentő meséi révén ismerhetik.

2011-ben beszéltünk utoljára az előző regénye, a Lélekcsapda megjelenésekor…

Zibriczki Zoltán: Ez a mostani a harmadik könyvem. Csökkennek a szünetek. Az első 1994-ben jelent meg, a következő 2011-ben, azaz eltelt 17 év, most meg csak 5. Rögös az út, amíg az ember eljut idáig. A Lélekcsapdánál még rutintalanabb voltam, sejtelmem sem volt a marketingről, és nem tudtam elérni az embereket. Ráadásul az egy saját gyártású könyv volt, ráfért volna a szerkesztés. A mostani kötetnél, a Visszatérő végzetnél már kicsit más a helyzet. Bár itt is jellemző volt a statisztika: 2015 őszén huszonnégy kiadót kerestem meg, olyanokat, amelyek az enyémhez hasonló zsánerű könyvekkel foglalkoznak. Háromtól kaptam udvarias, elutasító választ. Elhiszem, hogy sok kézirat fut be, de nem igaz, hogy nincs 30 másodpercük a válaszra, már csak az imázs miatt is. De aztán szerencsére összehozott a sors a nemrég indult Mogul kiadóval, amelynek a tulajdonosa maga is író, így úgy döntött, létrehoz egy olyan kiadót, ahol nem a szerző van a kiadókért, hanem a kiadó a szerzőkért. December 10-én volt az én és másik két szerző könyvének hivatalos bemutatója. Az egyik egy fantasy, a másik 19. századbeli krimi, az enyém pedig misztikus thriller. Egyelőre a kiadó webshopjában kaphatók a kötetek, a könyvesbolti értékesítés várhatóan tavasszal kezdődik.

Misztikus thriller… Mit takar ez pontosan?

Zibriczki Zoltán: A Visszatérő végzet valójában a déjá vu regénye. Az emberek többségének van ilyen élménye az élete során, és ez mindenkit erősen megérint, amolyan furcsa és kényelmetlen érzés. Ezért gondoltam, hogy mesélnék róla egy történetet. Arról szól, hogy valakinek homályba vész a múltja, de napi szinten érik a déjá vu érzések: érzi, ami történik, mintha már megtörtént volna vele. Nem tudja, mi végre van a világon, csak annyit, nem véletlen, hogy itt van. Ő maga mondogatja – ez a regény kulcsmondata –, véletlenek nincsenek, csak át nem látható összefüggések. Persze vannak a könyvben gyilkosságok, nyomozás, egymással párhuzamosan futó történetek, amelyek összefutnak a végén, és kiderül, mi miért történik. A déjá vu élményről mint jelenségről egyébként vannak magyarázatok, de igazából egyik sem kerek. Nem mondom, hogy az enyém a jó magyarázat, ami alapján a könyvben megoldódnak a dolgok. Én csak megpróbáltam egy jó sztorit összehozni. Ha már nem tudjuk az okokat, legalább meséljünk róla egyet.

Hisz a paranormális jelenségekben?

Zibriczki Zoltán: Mint tudjuk, az igazság odaát van. Abban biztos vagyok, hogy a világ nem az, amit az öt érzékszervünkkel befogunk. Lehet nem tudomást venni bizonyos jelekről – a természetfeletti jelenségekről, a paranormális dolgokról, az ufókról –, mint ahogy sokan teszik. Attól, hogy nem tudjuk megmagyarázni, még van magyarázat, de nem biztos, hogy a mi szabályrendszerünkben kell keresni. Sokat olvasok a témában, mert továbbra is paranormális jelenségeket szeretnék izgalmas történetekbe belehelyezni. Ehhez viszont kell bizonyos információs háttér, hogy hiteles legyen.

A napi munkája ezzel szemben nagyon is racionális, hiszen vasúti mérnökként dolgozik.

Zibriczki Zoltán: Abszolút. A középiskola, majd a főiskola után mindig a vasút valamely részén dolgoztam, most már hét éve vagyok veszélyes árukkal foglalkozó szakelőadó, és ez valóban nagyon racionális munka: a vonatok megfelelő felszereltsége és papírozása a feladatom, amiben semmi költői nincs. De úgy vélem, nem rossz, ha van ilyen ellenpont az életemben. Néha felmerül, hogy jó lenne főállásban írni, ahhoz viszont nagyon sok könyvet kellene eladnom.

A kezdetekre jól emlékszem: a ’90-es években az Új Hírnök című megyei hetilapban minden héten megjelent egy meghökkentő meséje. Mások is felemlegetik?

Zibriczki Zoltán: Igen, de a kezdetek még korábbra nyúlnak vissza. Már gyerekként mindig járt az agyam, olyannyira, hogy nem is a dédmamám mesélt nekem esténként, hanem én neki. Aztán az első könyvem, az Elátkozottak városa megjelenése után jött a lehetőség a Hírnökben, ami hihetetlenül jó iskola volt. 264 héten keresztül jelentek meg a novelláim. Hétről hétre új ötlet kellett, szerencsére sosem voltam híján, emellett meghatározott terjedelemben, időre kellett teljesíteni. Nagy kötöttség volt, ugyanakkor megvolt a szabadság is, hiszen bármiről írhattam. Sok ötletet felhasználok azóta is.

Milyen érzés ezeket a novellákat visszaolvasni?

Zibriczki Zoltán: Ma is szeretem őket, sőt sokat kiteszek a honlapomra, meg is osztom őket, ide-oda küldözgetem. Vannak a szívemhez közel álló darabok, és tervezem is, hogy ha tényleg működik a könyvkiadósdi, akkor megjelentetném a best of… meghökkentő meséket, sokan bátorítanak rá. Izgalmas dolognak tűnik elővenni, leporolni, csiszolgatni ezeket a régi írásokat.

Elárulja, honnan a Mason Murray név?

Zibriczki Zoltán: Valami jó sztorit ki kellene találni, de nincs története. Egyszerűen csak kerestem egy jó hangzású nevet, próbálgattam mindenfélét, és ez megtetszett. Már több mint húsz éve ezen a néven írok, mostanában kezdtem gondolkodni, hogy a saját nevemen is kellene. Talán a későbbiekben más témában.

Mire gondol?

Zibriczki Zoltán: Paródiára, poénos dolgokra, esetleg egy thrillerre magyar környezetben. Akár Miskolcon is játszódhatna, ez nagy kihívás lenne. Miért ne, a vadregényes Kelet-Európában játszódó thriller felcsigázhatná a tőlünk nyugatabbra élők érdeklődését, mint a miénket a skadináv államokban játszódó krimik. Egyébként is úgy érzem, jó témát választottam, kevesebb a misztikusthriller-író, ez sosem volt divat.

Ön szerint keveseket érdekel?

Zibriczki Zoltán: Azt azért nem mondanám. Az viszont érdekes, hogy a Facebook-követőimet figyelve látnom kell, hogy túlnyomó többségében nők az olvasóim, talán ők fogékonyabbak erre a témára. És sok a fiatal is.

Egész nagy rajongótábora van a Facebookon…

Zibriczki Zoltán: Ez fontos dolog. A Facebooknak hála, sok olvasómmal sikerült kapcsolatot kialakítani. Nehéz ma érvényesülni a piacon – rengeteg könyv jelenik meg –, egyre fontosabbá válik, hogy az olvasók ne csak a könyvvel, hanem a szerzővel is azonosuljanak, ezt pedig a személyes kapcsolatok építgetésével lehet elérni. Ez az út vezethet a közvetlen értékesítés felé, ami azért lenne hasznos, mert az olvasók olcsóbban jutnának a könyvekhez, a szerzők és a kiadók pedig többet látnának a munkájuk ellenértékeként. Jönnek a levelek, beszélgetni kell, kommentelgetni. Sok idő ez naponta, de élvezem.

Napi munka, napi kapcsolatépítés a Facebookon. Hogyan jut idő az írásra?

Zibriczki Zoltán: Nem könnyű. Amolyan projektíró vagyok, ha határidő van, akkor mint a gép, dolgozom. De ha ez lemegy, hónapokig semmi. Vannak olyanok, akiknek mindennap írni kell, én nem tartozom közéjük. Persze az ötletek jönnek, de azokat megjegyzem, érlelgetem magamban, például munka vagy vezetés közben. Így ha leülök írni, nem kell bámulnom a képernyőt, sokszor jön magától a történet.

Hány sztorin dolgozik egyszerre?

Zibriczki Zoltán: Mindig csak egyen, mert addig nem nyugszom, amíg az útját nem egyengetem el. Most hogy ezt sikerült, felszabadulok alóla, és jöhet a következő. Szerencsére mindig tudok mihez nyúlni.

- Hajdu Mariann -