Helyi közélet

2016.12.08. 13:48

TOP 100 - „Nem veszítettük el ipari hagyományainkat”

Miskolc - Nagyszerű érzés ilyen rendezvényen lenni, hiszen itt van a megye krémje, mindezt dr. Kiss János, Miskolc alpolgármestere mondta a TOP 100-as rendezvényen, hangsúlyozva, azok a számok, mutatók, amik 2015-ben jelentkeztek, az idén sem rosszabbodtak.

Miskolc - Nagyszerű érzés ilyen rendezvényen lenni, hiszen itt van a megye krémje, mindezt dr. Kiss János, Miskolc alpolgármestere mondta a TOP 100-as rendezvényen, hangsúlyozva, azok a számok, mutatók, amik 2015-ben jelentkeztek, az idén sem rosszabbodtak.

Az alpolgármester a Központi Statisztikai Hivatal adataira alapozva elmondta: az idén kiemelkedőek a számok, megyénkben az ipari termelés volumene 12,2 százalékkal növekedett, ami a megyék rangsorában az első.

– Hozzászoktunk, hogy pesszimisták legyünk, hogy elmaradott régióként tekintsünk magunkra, de ez ma már nem igaz – fogalmazott dr. Kiss János. – A valóság az, hogy Miskolc jelenleg a harmadik helyen áll az ipari teljesítmény tekintetében a hazai listán. Úgy is mondhatnám: a magyar gazdaság vonatkozásában az első osztályban focizunk.

Az alpolgármester arról is beszélt, 1990-ben a piacot felosztották, de 2016-ban újraosztják. „1990-ben sok mindent elveszítettünk, piacainkat, termelőeszközeinket, de nem veszítettük el az ipari kultúránkat, a hagyományainkat. Ennek a tudásnak a birtokában újra tudtunk szerveződni, és ami nagyon fontos, megmaradt a munkaerőnk. Mindent meg kell tenni, hogy ezt a munkaerőt itt tartsuk”– mondta dr. Kiss János.

ÉM-NSZR


TOP 100: Derczó Istváné a hetedik

Miskolc - Hetedszer adta át az Észak-Magyarország a TOP 100 Gazdasági Díjat, ezúttal Derczó István, a Weinberg ’93 Kft. ügyvezetője vehette át.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában