Helyi közélet

2016.12.07. 16:33

Fejjel lefelé lógtak, csecsemőket pelenkáztak, majd újraélesztettek

Miskolc - Megismerni és megszeretni. Az egészségügyi szakmákkal ismerkedtek kedden a diákok.

Miskolc - Megismerni és megszeretni. Az egészségügyi szakmákkal ismerkedtek kedden a diákok.

– Mi történik, ha este épp a színházból mentek hazafelé a főutcán, és egyszer csak azt látjátok, hogy egy idős bácsi összeesik az utcán? – hangzik a kérdés, az újraélesztés gyakorlására szolgáló bábu pedig valóban úgy fekszik a szürke pokrócon, mintha ebben a pillanatban ájult volna el. A körülötte álló fiatal lányok nem esnek kétségbe a kérdéstől, hiszen az MSZC Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnázium diákjai. Ők már pontosan tudják, hogyan lehet megmenteni egy olyan ember életét, akinek leállt a keringése.

Miután Tóth Szelina meg is mutatja a gyakorlatban, jutalmul egy szaloncukrot kap, mert a Mikulás a kórházba is vitt ajándékot.

Kedvet kapjanak

A Miskolci Semmelweis Kórház demonstrációs termeiben jártunk kedden, ahol a nyolcadik osztályos és középiskolás diákok ismerkedtek az egészségügyi szakmákkal. A kórház a Szakképzés Európai Hete alkalmából a Miskolci Szakképzési Centrummal közösen rendezte meg a szakmai bemutatót. Nem titkolt szándékuk volt, hogy minél több fiatal kedvet kapjon az egészségügyi pályához.

Veres Edina, a kórház oktatási csoportjának vezetője is azt hangsúlyozta, hogy bár nagyon szép és felelősségteljes a munkájuk, de ugyanakkor nehéz is, és sajnos fogyóban vannak. Ezért fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb megismerkedjenek a kórházi szakdolgozók mindennapjaival. Kedd délelőtt a diákok bepillantást nyerhettek többek között az ápoló, a csecsemő­ápoló, a gyógy- és sportmasszőrök vagy éppen a fizioterápiás szakemberek munkájába. De azt is megtanulhatták, hogyan kell segítséget, elsősegélyt nyújtani a bajba került embereknek, és az újraélesztést is kipróbálhatták a már említett bábun. A nyolcadikosokat azért invitálták a nyílt napra, hogy kedvet kapjanak az egészségügyi szakmákhoz, a középiskolásokat pedig azért, hogy nekik tetsző szakirányt válasszanak.

Még egy szakma

Szelina lapunknak elárulja, amikor nyolcadikos volt, nem igazán tudta, hogy melyik iskola lenne neki jó. Az édesanyja biztatta, hogy próbálja meg az egészségügyi szakgimnáziumot. Így is tett, és nem bánta meg, ma már tudja, hogy helyes volt a választás. Legjobban a csecsemőápolás érdekli.

– Felnőtteket nem szívesen ápolnék, de csecsemőket igen, mert sajnálom őket, ha betegek – mondja Szelina.

Ellátogatunk az egyik demonstrációs terembe. Itt Tóth Gerda próbálja ki épp a denevérpadot. Lábát rögzítették, ő maga pedig fejjel lefelé fekszik, majdnem, mint a denevérek. Amikor szabadul, szívesen beszélget velünk. Kiderül, ő is a Ferenczi Szakgimnázium diákja.

– Ezt a padot azoknál szokták alkalmazni, akiknek fáj a gerincük vagy ízületi problémáik vannak. Egyébként nagyon kellemes érzés volt fejjel lefelé feküdni, a fejembe tódult a vér – számol be élményeiről Gerda. Megtudjuk tőle, hogy 9. osztályos, ezért még nem járt itt a kórház demonstrációs termeiben, de 11.-ben már nekik is itt tartják majd a gyakorlati óráikat. Szerinte nagyon hasznos ez a nyílt nap, mert segít abban, hogy a diákok ne csak elméletben halljanak az egészségügyi szakmákról, hanem a gyakorlatban is megtapasztalják, milyen ez a munka.

– Az én édesanyám szociális ágazatban dolgozott, időseket gondozott. Otthon sokszor mesélt a munkájáról, és nekem is nagyon megtetszett ez a pálya. Jó érzés, amikor bejön valaki a kórházba súlyos betegséggel, de aztán gyógyultan távozik.

Türelmes vagyok

A nyílt napra eljöttek a Herman Ottó Általános Iskola nyolcadikosai. Bukta Dániel elárulja, neki a denevérpad tetszett a legjobban, de kipróbálni azért nem szeretné. Igencsak meglepődünk, amikor megtudjuk, hogy a csecsemőápoló szakmát választotta.

– Tudom, hogy ez inkább lányos hivatás, de most legalább lesz egy fiú is közöttük – mondja mosolyogva. Aztán kiderül, miért éppen ezt a szakmát választaná.

– Van egy másfél éves kisöcsém, és nagyon szeretek vele foglalkozni. Türelmes vagyok a kicsikkel, és szívesen segítek a beteg embereken is – indokolja választását.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában