Helyi közélet

2016.11.09. 14:24

Szinvavölgyi Aprók a Pávában

Miskolc - A szólótáncosok, a felnőttek, majd a kis­szinvavölgyisek után most az aprók is be­mutatkoznak.

Miskolc - A szólótáncosok, a felnőttek, majd a kis­szinvavölgyisek után most az aprók is be­mutatkoznak.

Lázasan készülnek a Szinvavölgyi Aprók táncosai a péntekre. Az izgalom jogos, hiszen nem akárhol lépnek föl, mint a Fölszállott a páva népzenei, tévés tehetségkutató élő műsorában. Ott vannak ugyanis a legjobb 12 tánccsoport között, tudtuk meg Maródi Attilától, a Szinvavölgyi Néptáncműhely művészeti vezetőjétől. Az „Aprók” azt jelenti, hogy a 9–12 év közötti gyerekekről van szó, ők először mutathatják meg tudásukat, tehetségüket a „Pávában”.

– Hetente 4-szer próbálunk. A kicsik nagyon ügyesek, tehetségesek és lelkesek. Szerintem a szülők jobban izgulnak a sok munka miatt, mint a gyerekek. Mert ők nagyon jól bírják, hiszen a táncolást erőnlétfejlesztő és technikai feladatok is kiegészítik – sorolta Maródi Attila.

Elmondta: már csütörtökön a fővárosba utaznak, mert kamerapróbán, fotózáson és kisfilmkészítésen kell részt venniük, és persze próbálnak is. Pénteken újabb próbák, felkészülés, és este pedig helyt kell állniuk az élő adásban, ami fél 8 kor kezdődik a Duna Televízión. A Szinvavölgyi Aprók táncát tehát mi is láthatjuk itthon.

„Miskolcikumok”

Maródi Attilától megtudtuk, hogy bökönyi népi játékokkal és táncokkal készültek az elődöntőre.

– Már az is jutalom, hogy itt lehetünk a legjobb 12 csoport között, nagyon örülünk neki, de természetesen szeretnénk minél tovább jutni, egészen a döntőig. Nyáron részt vettünk a Páva-táborban Balaton­akarattyán, ahol a gyerekek összeismerkedtek a többi csoport táncosaival – mesélte a művészeti vezető, majd hozzáfűzte: a mai világban sokféle tehetségkutató fut különböző tévécsatornákon, de a Fölszállott a páva másféle értéket képvisel. – Nagyon fontos számunkra, hogy megismertessük másokkal is hagyományainkat, gyökereinket, valamint hogy magas színvonalon tolmácsoljuk a táncos improvizációkat, koreográfiákat. Rengeteg munka, kitartás és szülői támogatás van az eredményeink mögött. Az egyik ismerősöm miskolcikumnak nevezte a Szinvavölgyi Néptáncműhelyt, arra utalva, hogy a csoport a minőséget képviseli nemcsak szakmai berkekben, de Miskolc kulturális életében is – fogalmazott a művészeti vezető.

A Szinvavölgyi táncosok eddig minden Felszállott a páván ott voltak. Az elsőn Bárdos Zsuzsanna és Körmöndi Tamás indult szólótánc kategóriában, a középdöntőig jutottak. A másodikon Maródi Eszter és Nyilasi Zoltán szintén szólótáncban, ők az elődöntőig jutottak. A harmadik évben a felnőttcsoport indult, akik ott voltak a döntőben, és elnyerték a Külügyminisztérium különdíját, tavaly pedig a Kisszinvavölgyi Néptánc­műhely jutott el az elődön­tőig.

ÉM-HE


Díjak, elismerések

A teljesség igénye nélkül:

  • 2014. Fölszállott a páva tehetség­kutató – Külügyminisztériumi különdíj
  • 2013. XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztivál – Nívódíj
  • 2011. XXV. Kállai Kettős Néptánc­fesztivál – Nívódíj
  • 2009. XIV. Kállai Kettős Néptánc­fesztivál – Nívódíj
  • 2007. Miskolci Múzsa-díj
  • 2006. Csokonai Vitéz Mihály alkotói és közösségi díj
  • 2005. XII. Kállai Kettős Néptánc­fesztivál – Nívódíj

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában