Helyi közélet

2016.11.18. 14:54

Motivációs előadás a tanulás fontosságáról Tornanádaskán

Tornanádaska - Motivációs előadásra várják pénteken 17 órától a nyolcadik osztályosokat és az érdeklődőket Tornanádaskán, a felújított laktanya épületébe, hogy – ahogy a programot szervező Beri Tamás polgármester mondja – egy kis útravalót kapjanak.

Az előadáson Oláh Gergő és Zámbó Krisztián mellett az Ének iskolájában feltűnt Ruby Lacika és a Rising Starban debütált Ádám Krisztián lesz a vendég. A négy énekes és a polgármester arról beszélnek majd a gyerekeknek, hogy miért fontos a tanulás, a „jó ész”, ha vinni szeretnék valamire az életben. A településen igyekeznek mindent megtenni azért, hogy rábírják a gyerekeket a tanulásra.

– Itt a felvidéki településeken mára jobbára csak roma gyerekek maradtak, egyáltalán nem könnyű fegyelmezni és tanítani, pedig ez mindenki érdeke – hangsúlyozza Beri Tamás. Éppen ezért a polgármester az országgyűlési képviselővel és a tankerületi vezetővel egyeztetve közmunkásokat ültet be az osztályokba, aminek pozitívak a visszajelzései a szülők és a pedagógusok részéről is.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában