Helyi közélet

2016.10.14. 20:08

Szovjetunióba hurcoltak emlékéve - Gulág-emléktúra indul Miskolcon és Szerencsen

Miskolc/Szerencs - Gulág-emléktúrára indulnak szombaton Miskolcon és Szerencsen, a rendezvény szervezője a Magyar Cserkészszövetség.

Miskolc/Szerencs - Gulág-emléktúrára indulnak szombaton Miskolcon és Szerencsen, a rendezvény szervezője a Magyar Cserkészszövetség.

Bernáth Richárd főszervező az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a cserkészek Emberek az embertelenségben elnevezésű emléktúra-sorozatának első két helyszíne a miskolci és a szerencsi állomás.

A miskolci túra útvonala a Csanyik-völgybe és a Diósgyőri várhoz vezet, hossza mintegy tíz kilométer. A túra során hét élőkép tekinthető meg színészek, hagyományőrzők és diákok közreműködésével. Ennek részeként megemlékeznek a málenkij robot áldozatairól. A résztvevők emellett találkozhatnak túlélőkkel, történészekkel beszélgethetnek és megtekinthetnek egy II. világháborús kiállítást is.

Szerencsen, a Rákóczi-várban szintén hasonló túrát szerveznek, amely az ünnepélyes megnyitó után indul, itt is hagyományőrzők előadásából, a túlélők elbeszéléséből ismerhetik meg az érdeklődők a történéseket.

A főszervező azt írta: a málenkij robotról évtizedekig nem lehetett beszélni, pedig számos családot érintett. Az emléktúra segít megismerni ezt az időszakot, és emléket állítani az elhurcoltaknak.

Pótó Judit, a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke úgy fogalmazott: a cserkészet értékei közé tartozik a hagyományok ápolása, hogy "emlékezzünk az előttünk járókkal történekre, sikereikre és szenvedéseikre, és (.) tanuljunk a múlt hibáiból".

Ebben a szellemben szervezték meg a Gulág-emléktúra rendezvénysorozatot is. Az emléktúra során több helyszínen szerveznek interaktív ismeretterjesztő programokat a helyi cserkészek közreműködésével.

A miskolci és a szerencsi állomás mellett Budapesten, Debrecenben és Pécsen is tartanak rendezvényeket, a határon túl pedig lesz esemény Bécsben, Szepsiben, Munkácson, Kolozsváron és Szabadkán.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában