Helyi közélet

2016.10.31. 18:18

„Magyarországot nem tőlünk kell félteni! Ez hat év alatt kiderült”

Miskolc - A Jobbik elnöke nem látta azt a filmet, amit New Yorkban mutattak be a párt alakulásáról. Interjú: Vona Gáborral, a Jobbik elnökével.

Miskolc - A Jobbik elnöke nem látta azt a filmet, amit New Yorkban mutattak be a párt alakulásáról. Interjú: Vona Gáborral, a Jobbik elnökével.

Vona Gábor szerint azért kell megszüntetni a letelepedési kötvényt, mert az korrupt intézmény, offshore cégekkel, gyanús alakokkal, és veszélyezteti az ország biztonságát. Az Észak-Magyarország szerkesztőségében járt a napokban Vona Gábor a Jobbik elnöke.

A Jobbik fontos szerepbe került a parlamentben az alaptörvény módosítása miatt. Elkezdődtek az egyeztetések az önök feltételeiről, azaz hogy akkor szavazzák meg az alaptörvényt, ha a kormány megszünteti a letelepedési kötvényt. Mit gondol, ez komoly tárgylás, vagy csak, blöff?

Vona Gábor: Nehéz a Fidesz fejével gondolkodni. Szerintem végül megszüntetik a letelepedési kötvényt, de azt gyanítom, hogy a kormánypárt megpróbálja ezt majd úgy kommunikálni, hogy a kötvényt amúgy is szerették volna kivezetni. De gondolom, hogy ezt az emberek nehezen hiszik majd el. A miniszterelnök a múlt hét keddig érdemben nem beszélt a letelepedési kötvényről, csak arról, hogy át kell vizsgálni, sőt, amikor négyszemközt tárgyaltam vele, akkor is védte a letelepedési kötvény intézményét. Amennyiben ez valóban megszűnik, az a Jobbik sikere lesz.

De itt nem csupán arról van szó, hogy ez egy korrupt intézmény, offshore cégekkel, gyanús alakokkal, hanem arról, hogy az ország biztonságát veszélyezteti. És ha a Fidesz magáról azt állítja, hogy az ország biztonságát védi, akkor az a cinizmus netovábbja, hogy 15 milliárdért folytatunk egy migránsellenes kampányt, és ezzel egy időben pedig egy sor milliárdos üzleten keresztül gazdag migránsokat telepítünk Magyarországra.

A népszavazás előtt a Jobbik sem emlegette a letelepedési kötvény megszüntetését. Miért most szabták ezt feltételként?

Vona Gábor: Mi beszéltünk a letelepedési kötvényről a népszavazás előtt is.

De most került be a köztudatba.

Vona Gábor: Hát ilyen, amikor egy pártnak kicsi a médiafelülete. Beszéltünk róla korábban is, az országgyűlésben számtalanszor tettünk fel kérdést a letelepedési kötvényről. Sőt arról is többször beszéltünk, hogy csak olyan alaptörvény-módosítást tartunk elfogadhatónak, ami mindenféle letelepedési formát megszüntet.

A képlet nagyon egyszerű: a Fidesznek el kell döntenie, hogy a korrupciógyanús elemektől hemzsegő üzletág a fontosabb neki, vagy az alaptörvény-módosítás. Mi támogatjuk a módosítást, de csak az eredeti elképzeléseink szerint.

Ön szerint milyen bevándorláspolitikát kellene folytatnia Európának? Ne jöjjön ide senki, vagy legyen valamilyen szűrő, hogy kik telepedhetnek le és kik nem?

Vona Gábor: A 21. században, a globalizáció korában a bevándorlás teljes körű kizárását nem lehet megvalósítani. A jelenlegi világpolitikai helyzetben nem tudom, ki az az ember, aki meg tudja mondani, hogy a határon beözönlő emberek közül ki a menekült, ki a gazdasági bevándorló és ki a terrorista. Aki erre képes, az előtt megemelem a kalapomat. Mint tudjuk, az is bekövetkezett, hogy a CIA által is körözött szaúd-arábiai személy szomszédja lett a magyar miniszterelnöknek, és a miniszterelnök vejével üzleti kapcsolatba került. A belügyi szervek viszont nem tudnak arra válaszolni, hogy ki ez a körözött személy. Látható, hogy itt azért nagyon komoly biztonsági rések keletkeztek, és ha ez így van, akkor jobb, ha minden betelepítéstől és bevándorlástól távol tartjuk magunkat. Természetesen lehetnek olyan esetek, amelyek egyéni elbírálás alá esnek. De a mostani helyzet egészen más szituáció. Tömegével történik a bevándorlás, tömegével történik a betelepítésre való szándék, és az egész fölött ott lebeg a terrorizmus veszélye.

Mit tegyen most Európa azokkal a bevándorlókkal, akik már itt vannak?

Vona Gábor: Erre nem tudok válaszolni, és azt hiszem, hogy ezt nem is nekünk kell a vállunkra venni.

De mint politikus, mit gondol erről?

Vona Gábor: Azt gondolom, hogy egyrészt nem Magyarország és nem Keletközép-Európa a felelős azért, hogy Szíriát, Észak-Afrikát, Pakisztánt lángba borították. Ahogy csak lehet, humanitárius módon segíteni kell, de a bevándorlás problémáját nem Magyarországnak kell megoldania. A másik, hogy Magyarország és Keletközép-Európa nem épített multikulturalizmust. Nyugat-Európában viszont ez már évtizedek óta folyik. Mi még szabadon dönthetünk, hogy akarunk-e multikulturális társadalmat építeni, és ezért a világ minden részéről beengedünk embereket, vagy nem. Én az utóbbi mellett vagyok. Azt gondolom, hogy Németországnak magának kell megoldania azt a problémát, válságot, amit okozott. Ők idézték a bajt, és most Középkelet-Európára mutogatnak, mintha mi bármiben is felelősek lennénk.

Megkaptuk a Jobbik nemzeti konzultációs levelét. Eddig ezt a módszer a Fidesz alkalmazta. Miért választották ugyanezt a megoldást?

Vona Gábor: Szerintünk a műfaj nem rossz. Az, hogy a magyar embereket a ciklusok között is bevonjuk a politikai gondolatok megfogalmazásába, jó módszernek tartom. Az más kérdés, hogy az utóbbi időben a kormány ezt nagyon lejáratta. Egyrészt azért, mert mindig felmerült az adathalászásnak a kérdése. Ezért is van, hogy a mi kezdeményezésünk teljesen anonim válaszadásra ad lehetőséget. A másik, hogy elképesztő összegeket áldoztak erre, mi ehhez képest nagyon fapados konzultációt bonyolítunk le. A kormány sokszor olyan kérdéseket tett fel, amelyek egyértelműek voltak. Megkérdezték a magyar társadalmat több milliárd forintból arról, hogy fölkeljen-e a nap reggel. Az emberek persze azt válaszolták, hogy igen, erre kiállt Orbán Viktor, és azt mondta, tessék, az emberek egyetértenek velünk. Ennek nincs értelme. Mi fontos kérdéseket küldtünk az embereknek, az egészségügy, az oktatás, a korrupció témájában. Olyan kérdések, amelyekről, megmondom őszintén, még párton belül is megoszlanak a vélemények.

A konzultációs levélben azt írják, hogy a Jobbik nemzeti néppárt. Sokan azonban szélsőjobb pártnak tartják önöket.

Vona Gábor: Ezt a sajtó és a politikai ellenfeleink rendszeresen ráaggatják a Jobbikra, de szerintem jó pár éve már nem működik ez a fajta címkézése a pártnak. Ott vagyunk a parlamentbe hat éve. Az emberek hat év alatt rájöhettek, hogy ez csak egy politikai játszma. A Jobbik törvényjavaslatai, parlamenti munkája, a helyi képviselők munkája mind-mind azt támasztják alá, hogy a párt egy konszolidált, demokratikus keretek között működő politikai erő, amellyel lehet egyetérteni vagy nem egyetérteni, de azt nem lehet mondani, hogy szélsőjobboldali.

A New York-i Filmfesztiválon bemutattak egy dokumentumfilmet a Jobbikról, ami nagy felháborodást keltett. Vállalják ezt a múltat, vagy ez már nem vállalható?

Vona Gábor: Ismerem a filmet, de nem láttam. Él bennem a gyanú, hogy az csak egy film, és nem azonos a valósággal.

Többek között zsidózás és cigányozás hallatszik benne. Vállalja még ezt a párt?

Vona Gábor: Korábban sem vállalta és természetesen most sem vállalja. De azért Szegedi Csanád esete olyan emberi tragédia, amit meghagynék a filmművészet és a filmkritikusok számára. Én azért tudok felelősséget vállalni, amit a Jobbik tett, mondott, tesz jelen pillanatban. Ha valaki megvizsgálja a párt parlamenti munkáját, egyetlen egy olyan törvényjavaslatunk nem volt, ami magyar állampolgárok között bármilyen különbséget tett volna. Én nem hiszem, hogy nekem magyarázkodnom kellene. Lényegében ez egy politikai indíttatású film, és ezen a helyen kell kezelni.

Azt is olvasni, hogy a Jobbik most igyekszik az internetről eltüntetni azokat a bizonyítékokat, képeket, bejegyzéseket, amelyek bizonyítják radikális, szélsőjobb múltját.

Vona Gábor: Ezt nem tudom, ki találta ki. Olyan helyeken lehet ezt olvasni, amely médiumok ellen naponta nyerek pereket. Ezek a Fidesz által irányított, Habony Árpád és Rogán Antal nevéhez köthető médiumok, melyek lényegében gátlástalanul hazudnak rólam. Különösen azóta, amióta a miniszterelnöknek elmondtam az álláspontunkat az alaptörvénnyel kapcsolatban. Azóta én minden vagyok. Már nem is tudom követni. Bízom benne, hogy az olvasók ezeken a híreken átlátnak. A Fidesz közeli médiumok működésére bizonyíték, hogy az október 23-ai ünnepségen az Origo már akkor megírta, hogy kifütyültek, amikor még színpadra sem léptem. Sajnálom, hogy ilyen eszközökkel küzdenek ellenünk, nem pedig politikai érvekkel.

Tamás Gáspár Miklós írt nemrég egy kommentárt, Az igazi Fidesz a Jobbik címmel. Mi a véleménye erről?

Vona Gábor: Nem egyszerű feladat Tamás Gáspár Miklóst véleményezni. Én azt látom egyébként, hogy a baloldali értelmiség köreiben most egy nagyon lázas értelmezési gondolkodás zajlik a Jobbikkal kapcsolatban. Arra keresik a választ, hogyan viszonyuljunk ahhoz a párthoz, amiről korábban azt gondolták, hogy szélsőjobboldali. Hogyan viszonyuljanak ahhoz a párhoz, ami lehet, hogy az egyedüli alternatíva az Orbán-kormány leváltására. Szerintem most már a baloldali értelmiség is látja, hogy nem tőlünk kell félteni Magyarországot.


Névjegy: Vona Gábor

Született: Gyöngyös, 1978.

Magyar politikus, országgyűlési képviselő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke

A 2010-es és a 2014-es országgyűlési választásokon a párt miniszterelnök-jelöltje

A Jobbik parlamenti frakcióvezetője 2010–2016 között

2007–2009 között a Magyar Gárda Egyesület elnöke volt


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában